A nyerstej országos termelői átlagára rekordszintet ért el Magyarországon: az elmúlt év novemberében 104,23 forint/kg volt, és 4 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Amerikában, és az Európai Unióban is emelkedett az ára.

Ezzel párhuzamosan Magyarországon nőtt a nyerstej kiviteli ára, novemberben 127,85 forint/kg volt, azaz 23 százalékkal haladta meg a belpiaci árat.

Emelkedik a tejtermelés

Rekordszintet ért el a nyerstej ára

Az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) novemberi előrejelzése szerint a globális tejtermelés 780 millió tonnára nő 2013-ban az előző évihez képest, ami 1,9 százalékos emelkedést jelent. Az EU-ban 0,3 százalékkal, az USA-ban 0,9 százalékkal, Kínában 6,3 százalékkal emelkedik a tejkibocsátás. A világ egy főre jutó tej- és tejtermékfogyasztása is várhatóan 0,8 százalékkal emelkedik 2013-ban az előző évhez képest, és eléri a 108,2 kilogrammot. Ami a külkereskedelmet illeti, csökkenés várható: 2013-ban 53 millió tonna lehet, ami 0,9 százalékkal alacsonyabb az előző évi értéknél. Az elmúlt 4 évben a növekedés mérték 7 százalék körüli volt.

Magyarországi adatok alakulása

A tej- és tejtermékek összes értékesítésének nettó árbevétele 2012-ben 213 milliárd forint volt, ami 5 százalékos növekedést jelent a korábbi évhez képest a KSH adatai szerint. Ennek 86 %-át belpiaci, és 14 %-át külpiaci forgalom tette ki. Emelkedett a belföldi értékesítés árbevétele 6 százalékkal, míg az exportértékesítésé csökkent 2 százalékkal.

Vegyesen alakult a különböző termékcsoportok termelése: a folyadéktej termelése 3 százalékkal, a sajt és túró termékcsoportok, valamint a savanyított tejtermékek 2 százalékkal növekedtek. A sovány tejpor termelése megkétszereződött, de a teljes tejporé nem változott. Egy százalékos csökkenés következett be a tejsavónál, a vajnál és a vajkrémnél pedig 3 százalékos esés tapasztalható. A termékkategóriákon belüli helyzet a következőképpen alakult: a vaj termelése 8 százalékkal csökkent, a vajkrémé 2 százalékkal nőtt. A sajt termelése 2 %-kal, az ömlesztett sajté 5 %-kal nőtt. Az aludttej és a tejföl termelése 2 százalékkal nőtt, míg az ízesített termékeké 7 százalékkal csökkent.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás