2017 a mezőgazdaság éve lehet szakértők szerint. Optimista becslések alapján ugyanis tovább növekedhet hazánkban a mezőgazdaság kibocsátása – ha az időjárás is úgy akarja. Az élelmiszeriparban azonban további fejlesztésekre van szükség, hiányukban a mezőgazdaság fejlődése is lelassulhat.

2016 egy kiváló év volt a magyar mezőgazdaság számára. Az ágazat kibocsátása meghaladta a 2600 milliárd forintot, ami részben a hozzáadott érték emelkedésének volt köszönhető. Emellett a szántóföldi növények rekord közeli termésmennyiségeket produkáltak, ami a kedvező időjárás mellett, a fejlődő technológiákat és a hatékonyság javulását is igazolja. Ezek együttesen segítették a mezőgazdaságunk előre menetelét – állapítja meg a Takarék Agrár Központ elemzése.

Idén azonban nem áll le a mezőgazdaság erősödése, szakemberek szerint a 2017-es pályázati és támogatási rendszer még inkább segíteni fog a beruházásokban. A közvetlen (első pilléres) és a nemzeti támogatások mellett ugyanis több száz milliárd forint áramlik az agráriumba a Vidékfejlesztési Program pályázataiból is. Ezek hatásait azonban majd 2018-ban érezhetjük a bőrünkön. Viszont ha a szélsőséges időjárási tényezők nem befolyásolják jobban a növénytermesztést, mint tavaly, esetleg kevésbé károsulnak idén a növények, tovább erősödhet a kibocsátás már 2017-ben is.

A gabonafélék nem lesznek drágábbak, az olajos magvakért viszont többet kell majd fizetni
 

A jóslatok szerint az idei kibocsátás emelkedése mögött a megtermelt javak mennyisége áll majd és nem az áremelkedés. Gabonafronton nem számítanak az elemzők drágulásra, a tej és a sertés piacán is inkább árcsökkenés várható az év második felétől kezdve. Egyedül az olajos magvak ára emelkedhet idén.

Van azonban rossz hír is. Miközben a mezőgazdaság évek óta felfelé ível, az élelmiszeriparról ez nem mondható el. Nagy szükség van tehát az élelmiszeripari fejlesztések felgyorsítására hazánkban, ezek hiánya ugyanis a mezőgazdaság fejlődését is visszafoghatják. Ezt csak pályázati programok révén nem lehet megoldani, és további külső pénzforrások bevonása is szükséges a beruházások élénkítésére.

A mezőgazdaságban tapasztalható munkaerőhiány már most komoly problémát jelent az ágazatban gazdálkodók számára, a jövőben ez a probléma csak erősödni fog. Ennek mellékhatása lehet majd a gépesítettség növekedése egyes ágazatokban, például a kertészeti- és a gyümölcstermesztési ágazatban.

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás