Egyre kevesebben termesztenek otthon gyümölcsöt, aminek több oka is van. Egyrészt az idős fák elöregednek, nem teremnek már annyit, ezért kivágják őket, másrészt pedig nem mernek fát ültetni az emberek, mert félnek attól, hogy nehéz és bonyolult feladat. Pedig ez nem így van!

Egy dolog biztos: aki saját gyümölcsfa nevelésére adja a fejét, sok időt, energiát kell majd fordítania az új családtagra. Cserébe viszont finom és egészséges gyümölcsökkel látja el a családot a gyümölcsfa, valamint virágzáskor még nagyon szépen is mutat a kertben.

A modern technológiának köszönhetően már szinte egész évben ültethetünk fákat, azonban az egyik legjobb faültetési időszak március elejétől április végéig tart. Aki tehát gyümölcsfát szeretne ültetni, most pont időben van. Célszerű ebben az időszakban – és az őszi ültetéskor is – szabadgyökerű fákat vásárolni.

Ha több fát is ültetni szeretnénk, oda kell figyelni a megfelelő tőtávolságra is. A méretes koronával rendelkező fákat (cseresznye, szilva) legalább 4-5 méterre kell ültetni egymástól, míg a kisebb lombozatúak között elég 3-4 méter helyet hagyni.

Néhány év alatt termőre fordul a gyümölcsfa és ízletes gyümölcsökkel kínálják az egész családot (Fotó: survivalistboards.com)
 

Miután kiválasztottuk a fát, el kell készítenünk az ültetőgödröt, amit célszerű minél nagyobbra ásni. Ezt követően néhány kiló érett komposztot vagy trágyát tegyünk az ültetőgödörbe, majd talajfertőtlenítő szert is szórjunk a gödörbe. Erre azért van szükség, hogy a fiatal fát ne támadják meg különböző férgek.

Ezt követően a fiatal fa vastagabb gyökereit vágjuk vissza néhány centiméterrel. Ezzel a lépéssel serkentjük a hajszálgyökerek fejlődését. Ez után helyezzük a fát az ültetőgödörbe, majd alaposan takarjuk be földdel. A földet tömörítsük taposással, majd alaposan öntözzük (iszapoljuk) be a fát.

Látható, hogy nem embert próbáló feladat a gyümölcsfa ültetése, így aki szeretne saját gyümölcsöt enni az év folyamán, bátran vágjon bele a faültetésbe.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Hatnapos munkahetet vezettek be, kísérletképpen - támogatná?

2024.07.10.

Drasztikus kísérletbe kezdett a görög kormány egyes iparágakban, a népességfogyás és a szakképzett munkaerő hiánya miatt: hatnapos munkahetet vezettek be, bár szakértők szerint, ezek egyikére sem nyújt megoldást az újítás, mindössze a tüneti kezelésre lehet elegendő.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás