Hirdetés
Megállt az afrikai sertéspestis terjedése a vaddisznók intenzív kilövésével
A vaddisznóállomány intenzív csökkentésével sikerült megállítani az afrikai sertéspestis terjedését, Horvátországban azonban június végén a járvány újra terjedni kezdett – mondta az agrárminiszter az országos vadásznapon, a Komárom-Esztergom vármegyei Csákányospusztán. Nagy István hozzátette: az ország érdeke, hogy megakadályozzuk a sertéspestis vaddisznókkal történő behurcolását, védve ezzel a Dunántúl túlnyomó részének mentességét. A védekezés érdekében eddig is jól működött a párbeszéd és az egyeztetés kultúrája, a szaktárca továbbra is számít a vadászokra - mondta.
A programon Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke 10 pontban foglalta össze az elmúlt időszak jogszabály-változásait. Ezek megfogalmazása szerint életszerűbbé és ésszerűbbé tették a vadászatra jogosultak, a vadászok, a gazdák és a társadalom kapcsolatát. Kiemelte, hogy rendeződött a vadak által okozott kár felelősségének kérdése, például a kerítéssel védett utakra (például autópálya) jutó vad és gépjármű ütközéséért nem tehető felelőssé a vadásztársaság.
Külhoni, fiatal és vizsgázó vadászok
A politikus szólt arról is, hogy a korábbi 5 év helyett 30 napra módosult a mezőgazdasági vadkár miatt indítható kereset határideje. A vadászati jogosultság nem lakcímhez, hanem magyar állampolgársághoz kötődik, a külhoni magyarokra való tekintettel. Az ifjúsági vadászok letehetik a vadászvizsgát, és gyakorlott vadász mellett, kisebb kaliberrel 16 éves kortól foghatnak puskát a kezükbe, hasonlóan a sportlövőkhöz.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Nimród Vadászújság főszerkesztője azt is elmondta: az újságban szeretnék megteremteni és szinten tartani az észszerű párbeszéd lehetőségét a vadászok és a társadalom között, valamint a diskurzust szolgáló közösségi eseményeket szerveznek és megkezdték a külföldi szaklapokkal való kapcsolatteremtést.
A rendezvényen Pechtol Lajos a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át szakmai életútja, a Fejér vármegyei vadászok több évtizedes érdekképviselete elismeréseként Semjén Zsolttól. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke Magyar Nemzeti Vadászrend elismerést adott át Imre Jánosnak és Király Istvánnak - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés