A retek (Raphanus sativus subsp. sativus) az egyik leghálásabb zöldségféle a veteményesben: az évszaknak megfelelő fajta kiválasztásával kora tavasztól őszig vethető, nem túl igényes, és ahogy a „hónapos” jelző is mutatja, néhány hét után szüretelhető.

Nevét a latin radix=gyökér szóból kapta. Bár pontosan nem tudni, vélhetően Ázsiából származik, a Wikipédia szerint Európába Marco Polo hozta be Kínából. Először a francia konyha fedezte fel magának, aztán egész Európát meghódította a friss ropogtatni való.

Ha a kertben van 1-2 szabad sor, már vethetünk is bele retekmagot. Ha csak erkélyünk van, az se baj; virágláda vagy nagyobb cserép is megteszi. A magokat szórjuk laza talajba, inkább kicsit árnyékos helyre, egymástól kb. 5 cm-re, 1 cm-nél nem mélyebbre. Földdel kicsit betakar, finoman meglocsol, ennyi.

A hónapos retek az egyik legközkedveltebb retekfajta
 

A szerves trágyát nem, de a kapálást és a locsolást szereti. Kb. 1 hónap múlva már kezdhetjük is felszedni a gömbölyű vagy hosszúkás, piros vagy rózsaszín, esetleg felül piros, alul fehér fejeket, de a 100-nál is több fajta között létezik sárga vagy lila is. Mivel nem egyformán fejlődik, ha mindig a legnagyobbakat szedjük fel, folyamatosan szüretelhetünk.

A zsenge hónapos retek sok vitamint (főleg C- és B-vitaminokat), vasat, folsavat, magnéziumot és káliumot is tartalmaz, ezért fogyasztása – természetesen nyersen – igencsak javallott. Sajnos a meztelen csiga és a földibolha is szeretik, de ez csak a jó ízlésüket bizonyítja.

Zöldségeskerti szomszédjaival általában jól megfér; sárgarépa, borsó, bab, paradicsom, spenót, petrezselyem mellé bátran ültethető, viszont az uborka, vöröshagyma és bazsalikom társaságát inkább kerülné, így ne kényszerítsük ezekkel társbérletre.

Forrás: kapanyel.reblog.hu

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás