A várt drasztikus átalakulás az időjárásunkban megérkezett: a nyári meleg és száraz idő után lehűlés, nedves és hideg léghullámok érkeztek fölénk. Csapadékot is hozott, de előre láthatólag nem elegendő mennyiségben. Az esőre főleg az Alföldön lenne hatalmas szükség, elsősorban a tavaszi vetések szempontjából, ugyanis a talaj felső 20 cm-es rétege ezen a területen kritikusan száraz állapotban van.

Az elmúlt héten egyáltalán nem hullott csapadék hazánkban, inkább csak fátyolfelhők érkeztek fölénk, sok volt a napsütés. Az előző 30 nap csapadékösszege hazánk nyugati és néhol az északi részén a 30-45 mm-t is eléri, míg az Alföldön nagy területen 10 mm alatt marad. Mindez azt jelenti, hogy az országban komoly a csapadékhiány. A 90 napos csapadékösszeg is már csaknem az egész országban hiányt mutat a sokéves átlaghoz képest, az Alföldön ez a 40-70 mm-t is eléri. Tavaly év végére országszerte feltöltődött a talaj nedvességgel, azóta azonban csak a fél méternél mélyebb réteg őrzi a nedvességtartalmát. A felszín irányából egyre vastagabb réteg szárad ki, az Alföldön már március közepe óta kritikusan száraz a talaj fölső 20 cm-es rétege. Így a tavaszi vetések szempontjából egyre nagyobb területen van fokozódó aszály - foglalta össze a met.hu.

Nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint 2024. április 14-én (%)

A hőmérséklet csúcsértéke a múlt hét elején és végén nyárias magasságokban, 25 Celsius fok fölött alakult, vasárnap többfelé elérte a 30 fokot. A hét közepén, szerdán a Dunántúlon jelentősen visszaesett a hőmérséklet, csütörtökön kisebb mértékben, de keleten is mérséklődött a felmelegedés. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet napi átlaga már március végétől meghaladja a kukorica vetéséhez szükséges 10 fokos küszöbértéket, jelenleg 20 fok közelében alakul.

Az őszi vetések még jó állapotban vannak, két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. A kalászosok intenzíven növekednek, az őszi káposztarepce pedig virágzik. Ennyi meleg idő erre a fenológiai fázisra még kedvező, mert ha ez tovább tartana, lerövidítené ennek a fázisnak az időtartamát, ami már nem lenne optimális. Az Alföld északi részén a korábbi belvízfoltokban a vetések kipusztultak. Az őszi vetések országszerte, a mélyebb talajrétegekben még az Alföldön is találnak nedvességet, de az gyorsan fogy, kezdik megérezni a csapadékhiányt.

A tavaszi vetésekre kellene csak igazán az eső, hazánk nagyobb részén teljesen száraz a felső talajréteg, ahová a vetőmag kerül, kerülne.

A legtöbb gyümölcsfánk már elvirágzott, de pl. az alma és a birs jelenleg virágzik, erre a száraz, meleg idő kedvező.

Az elmúlt héten hulló csapadék miatt nem volt nedves a növények levélének felülete. A párás időszakok hossza is alacsonyan maradt, a gombás megbetegedések terjedésének ez a száraz időszak nem optimális.

Az NDVI vegetációs index értéke erőteljesen növekedett a korán érkezett tavasz hatására. Az ország egész területén az átlagosnál sokkal fejlettebb a vegetáció.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg - bár még nagyon a kukorica szezon elején, sőt az előtt járunk - jelenleg többnyire 90 és 105 foknap között alakul, mely jóval magasabb tavalyi évinél és a sokéves átlagnál is.

A hőösszeg a tenyészidőszak kezdete óta jóval az optimális értékek fölött alakul a rekordmeleg ősz és szintén enyhe tél hatására. Az őszi vetések fenológiai fázisai a szokásost jóval megelőzik, a repce virágzása már április legelején elkezdődött. A hőösszeg jelenleg több, mint kétszerese az ideálisnak, a növények fejlődési állapota hetekkel megelőzi a szokásosat.

A folytatásban jelentős változás várható időjárásunkban: a megérkezett hidegfront csapadékot, valamint komoly és tartós lehűlést hoz. Eleinte sokfelé, szerdától szórványosan várható eső, zápor, helyenként zivatar. A hetén várható csapadék mennyisége összesen várhatóan nem lesz elég a jelenlegi helyzetben: nagy területen meghaladhatja a 10, helyenként a 20 mm-t, ugyanakkor maradhatnak olyan országrészek is (elsősorban az Alfödlön), amelyek kimaradnak a nagyobb esőből. A levélnedvesség-tartam napokig kifejezetten magas lehet a többszöri csapadék miatt.

A talajok többfelé megáznak, de maradnak olyan területek is, ahol csak a fölső pár cm nedvesedik át. A hőmérséklet drasztikusan visszaesik, a front mögött a maximumok már csak 11 és 16 fok között oszlanak meg az országban. A sok felhő és szél miatt a hét közepéig még nem várható erős éjszakai lehűlés, de a hét második felében már lehetnek kevésbé felhős éjszakák, helyenként talajmenti fagyokkal. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet napi átlaga a héten 10 Celsius fokra esik vissza, és a jövő hét közepéig nem is nagyon fog emelkedni.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás