Az elmúlt több mint 110 évben mostanáig mindössze kétszer volt ilyen csapadékos, de ugyanakkor meleg a július - közölte a Kovács Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) éghajlati szakértője csütörtökön az MTI-vel. Bonta Imre, az OMSZ előrejelzési főosztályának vezetője hozzátette: szinte minden nyáron előfordul, hogy néhány napig akár többször is vannak záporos, zivataros időszakok, az viszont szokatlan, hogy ez - mint most - az időjárási helyzet gyakorlatilag szinte egész nyáron fennmarad - olvasható a hirado.hu oldalán.

A meteorológusok tájékoztatása szerint a mostani időjárási helyzetet az okozza, hogy Közép-Európa felett már hetek óta meleg, nagy nedvességtartalmú és labilis rétegződésű levegő helyezkedik el, miközben a talaj közelében "sekély ciklonális mező" határozza meg az időjárást. Emiatt kedvezőek a feltételek záporok, zivatarok kialakulásához nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában, valamint a Balkán félszigeten is.

Kovács Tamás éghajlati szakértő kifejtette: az elmúlt években már-már megszokhattuk a gyakran visszatérő, száraz nyári hőhullámokat, "idén azonban más arcát mutatja a nyár". A túlnyomóan fülledt idő miatt az elmúlt heteket "igen melegnek érezzük", és egyelőre kissé melegebb is az évszak a sokéves átlagnál. Ugyanakkor az OMSZ a legmagasabb hőmérsékletet, 36,5 Celsius-fokot még június elején mérte, azóta nem volt ennél melegebb Magyarországon. Ha a nyár hátralévő részében nem jön újabb kánikula, 1997 óta ez lehet a legalacsonyabb nyári maximum érték - tette hozzá.

Júliusban sok helyen voltak ismétlődő felhőszakadások, a havi mennyiség néhol a 150-200 millimétert is elérte. Az OMSZ előzetes adatai alapján a júliusi országos csapadékösszeg 113 milliméter volt, amely a sokéves átlag csaknem kétszerese, és 1901 óta a hatodik legmagasabb érték. Országos, területi átlagban, magas havi középhőmérséklet mellett hasonlóan sok csapadék hullott ugyan 1991 és 1999 júliusában is, ám az évszázados adatsorokban nincs rá korábbi példa - jegyezte meg Kovács Tamás, hozzátéve: az esős nyári hónapok általában alacsonyabb hőmérsékletűek szoktak lenni.

A fülledt, felhőszakadásokkal tarkított idő folytatódott augusztus első napjaiban is. Az OMSZ a csapadékos idő júliusi kezdete óta szerda estig területi átlagban 139 milliméter csapadékot regisztrált. Ez a megszokott értéknek csaknem a duplája. Az elmúlt napokban a nyugati és az északkeleti országrészt leszámítva több helyről is jelentettek felhőszakadást.

Budapesten például augusztus 3-án 43 milliméternyi, szerdán pedig csaknem 76 milliméternyi csapadék esett. Így az augusztus első hat napja alatt már több mint két és félszer annyi eső hullott, mint a fővárosi teljes havi normál mennyiség, ami 49 milliméter - ismertette a szakértő, hozzátéve: néhol még ennél is nagyobb eső volt, a Békés megyei Pankotán például szerda este pár óra alatt esett le 116 milliméternyi csapadék.

Jellemző kép idén nyáron
 

Bonta Imre közölte: a viszonylag sok felhő és csapadék miatt ezen a nyáron - leszámítva a júniusi elejei kánikulai periódust - csak néhány napig volt igazi hőség. Emiatt nem született annyi melegrekord, mint például tavaly nyáron. Ugyanakkor - más évekkel szemben - ezen a nyáron eddig markáns hidegfrontok sem érték el térségünket, így csak néhány nap hozott az átlagnál hűvösebb időt, ezért a júniusi és a júliusi középhőmérséklet is az átlag felett alakult - tette hozzá.

A következő napokban viszont megváltozik időjárásunk jellege. A hétvégén sok lesz a napsütés, és már csak néhol várható zápor, zivatar. Több fokkal melegszik az idő, a hőmérséklet csúcsértéke többfelé eléri vagy meg is haladja majd a 30 fokot. Jövő keddtől viszont fokozatos lehűlés kezdődik, főként a hét elején ismét többfelé várható csapadék - tájékoztatott az OMSZ előrejelzési főosztályának vezetője.

Megosztás

További híreink

Bemutatkozott az elektromos Massey Ferguson traktor az ATH szakkiállításon

2024.10.05.

A holland gyártó, a Mechan Group bemutatott egy MF traktort elektromos változatban a szeptemberben megrendezett AgroTechniek Holland (ATH) szakkiállításon. Az importőr a prototípust a Knegt Tractorsszal együttműködve építette meg.

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás