Közeleg az év vége. Éppen ezért összegzésként elgondolkodtunk azon, vajon melyik idei rendelkezés kavarta fel leginkább a mezőgazdaság állóvizét. Választásunk a tejkvóta kivezetésére esett. Ezzel ugyanis nagymértékben befolyásolták a hazai tejtermelők életét. Lássuk, hogy is zajlott ez a folyamat és mi lett a következménye?

Az előzmények

A tejkvóta-rendszer nem véletlenül jött létre több mint 3 évtizeddel ezelőtt. A kvótarendszer bevezetésével megszabták minden egyes országnak, hogy mennyi tejet termelhet évente, összesen. Ezzel a fő cél az volt, hogy megakadályozzák a tej túltermelését és az ezzel járó drasztikus árcsökkenést. Ennek azonban idén április elsejétől vége, ugyanis az Európai Unió megszűntette a tejkvóta-rendszert, mintegy szabad utat nyitva a korlátlan tejtermelésnek.

A változás szele…

A gazdák már 2015 elején aggódni kezdtek - tegyük hozzá, teljes joggal. A felvásárlási árak ugyanis már a tejkvóta-rendszer eltörlése előtti hónapokban drasztikusan csökkenni kezdtek. Márciusban már csak 40 eurócentért lehetett értékesíteni a tej literét, míg egy évvel korábban még 40 forintnak megfelelő valutával többet adtak a felvásárlók a fehér italért. Nem véletlenül kongatták hát a vészharangot a gazdák és mondták egyhangúlag: eddig sem volt sok bevételük, de a tejkvóta-rendszer megszűnése után örülhetnek majd, ha nullszaldósra kijönnek, profitot pedig nem is várnak.

Talán ők nem érzékeltek semmit a változásból
Majd eljött a változás napja…
2015. április 1., a tejkvóta-rendszer megszűnésének a napja és egyben egy kihívásokkal teli időszak kezdete volt. Már ekkor látták a szakértők, hogy kizárólag jól működő, kiszámítható támogatási rendszer kialakításával van esély arra, hogy a magyar tejtermelők folytathassák tevékenységüket és ne menjenek egymás után csődbe. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy fel kell venni a versenyt az olcsó, külföldről származó tejjel, ami mostantól korlátlanul ömlik majd be Magyarországra. További fontos lépés volt, hogy növeljék a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih), valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseinek hatékonyságát, például az áfacsalások megállításáért a tejágazatban, illetve a gazdaság fehérítéséért.
Amitől féltek a gazdák, beigazolódott

Még két hónapnak sem kellett eltelnie ahhoz, hogy a gazdák félelmei valós problémává váljanak és máris visszasírják a tejkvóta jelentett biztonságot. Amíg a nyerstej felvásárlási ára a 70 forintot is alig érte már el, az olcsó importtej elárasztotta a hazai boltok polcait, ezzel pedig lassan a csőd felé sodródott több hazai tejtermelő is. Sokan már ekkor bedobták a törölközőt, felszámolták állományukat a lehetetlen helyzet miatt, de még többen voltak azok, akik ugyanezt tervezték. Termelőknek csak egy maroknyi, optimista csoportja mondta azt, hogy ennél már csak jobb lehet…

…de nem lett, sőt!

Sok a tej az Európai Unióban? Nem lesz probléma, eladjuk harmadik országnak! Gondolták a szakértők, akik a tejkvóta-rendszer kivezetése előtt nem tudhatták, hogy Oroszország embargós intézkedéseket fog bevezetni az Európai Unió tagállamaival szemben, ezzel pedig egy hatalmas felvásárló piacot veszítünk el. Tehát az orosz embargó csak még egy lökést adott (többek között) a magyar tejtermelőknek is a szakadék felé vezető úton.

Úszunk az import tejben...
Vissza a tejkvóta-rendszert!

Augusztus közepe táján kezdték el felemelni a hangjukat a tejtermelők. Többen kezdeményezték a tejkvóta-rendszer visszaállítását, mivel a plusz támogatások ellenére sem változott a hazai gazdák helyzete: sokan már csődbe mentek, de akik még tartották magukat, ők sem termeltek profitot. A kérés azonban nem talált megértő fülekre. Az Európai Bizottság kategorikusan ellenállt a javaslatnak, nem kívánták visszavezetni a tejkvóta-rendszert. Így a harc folytatódott tovább. Az árak továbbra is csökkentek, míg a készletek folyamatosan nőttek. Mivel a tejpiaci krízis az unió egészét érintette már ekkor, ezért a megoldást is uniós szinten kellett megtalálni.

De nem jött megoldás…

Sőt, a helyzet tovább romlik. Legutóbb december elején szólították fel a gazdák a kiskereskedelmi láncokat arra, hogy azok emeljék meg 5-7 százalékkal a tej feldolgozói árát, ezzel segítve a termelőket a nagyobb bevételhez jutáshoz. A kérdés már csak az, mi lesz ezután?

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás