Újabb burgonyatételekből mutatott ki gumórontó fonálféreg (Ditylenchus destructor) fertőzést a NÉBIH laboratóriuma. Mint korábbi közleményünkben írtuk, e fonálféreg karantén károsító szaporítóanyagon, így vetőburgonyában azonosított fertőzés esetén is hatósági intézkedést kell hozni. Az összesen 11,5 tonna fertőzött szállítmány Romániából és Ausztriából származik. A kártevővel fertőzött gumókat vetési célra nem szabad felhasználni, így a teljes mennyiséget hőkezelés után állati takarmányként fogják hasznosítani a Bács-Kiskun megyei Kormányhivatal intézkedése alapján. Ahogyan azt korábban hangsúlyoztuk, a gumórontó fonálféreg által károsított burgonyagumók az emberi és állati egészségre nem jelentenek veszélyt. A fertőzött gumók elültetése viszont jelentős termésveszteséggel járhat, ezért meg kell akadályozni a vetési célra történő felhasználást és ezzel a fonálféreg terjedését. E cél megvalósításáért a hatóság fokozottan ellenőrzi a külföldről származó vetőburgonya tételeket a hazai gazdálkodók védelme érdekében.
Újabb burgonyaszállítmányban mutattak ki gumórontó fonálféreg fertőzést (Fotó: Pixabay, droberson)
A gumórontó fonálféreg (Ditylenchus destructor) által leginkább veszélyeztetett növény a burgonya, de más hagymás és gumós dísznövényeken is előfordul. Kártételére elsősorban a vetőburgonya termesztésében számíthatunk, ezért szaporítóanyagon zárlati károsítónak minősül. A kártevő a burgonyánál a gumót támadja. A kártétel veszélye az öntözött táblákban nagyobb, mert a szaporodás dinamikája a hőmérséklet mellett a talaj nedvességtartalmától is függ. Behurcolása és terjedése ültetésre szánt növényekkel, növényi részekkel, valamint talajjal történhet. Az étkezési burgonyában a károsítás az emberi és állati egészségre veszélyt nem jelent. Forrás: Nébih    

Megosztás

További híreink

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Hódít a mesterséges intelligencia – az intelligens kerteké a jövő

2024.10.05.

Mivel a technológia továbbra is áthatja életünk minden területét, nem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (AI) utat tör magának kertjeinkbe is. Az AI forradalmasítja a kertészkedéshez való hozzáállásunkat, a növényápolási alkalmazásoktól kezdve, amelyek a bevált gyakorlatokhoz vezetnek bennünket, egészen a teljesen automatizált kerti rendszerekig, amelyek kiküszöbölik a növények termesztése során felmerülő találgatásokat.

Bemutatkozott az elektromos Massey Ferguson traktor az ATH szakkiállításon

2024.10.05.

A holland gyártó, a Mechan Group bemutatott egy MF traktort elektromos változatban a szeptemberben megrendezett AgroTechniek Holland (ATH) szakkiállításon. Az importőr a prototípust a Knegt Tractorsszal együttműködve építette meg.

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás