Hirdetés
Megint Románia vezeti a rangsort, Magyarország csak harmadik
Kezdetben csak a Chicagoi, majd a Párizsi árutőzsdén is emelkedni kezdett a kukorica ára a legfrissebb adatok szerint. Az árváltozás közben kitudódott, kik termeszthetik idén a legnagyobb területen a kukoricát: a listát Románia vezeti, hazánk az előkelő harmadik helyet foglalja el.
Az USDA felfelé módosította a kukorica 2016/2017. gazdasági évben várható globális termelését februári gabonapiaci kitekintésében: ők 1,04 milliárd tonnát várnak, ami 8 százalékkal múlná felül az egy évvel korábbi kibocsátást. Tekintve, hogy a világtermelés 10-20 százalékát a déli félteke adja, a végső adatok a tavaszi/nyári hónapok betakarítását követően még módosulhatnak.
A jelenlegi biztató kilátások alapján a globális rekordtermés bőven fedezi az USDA által 1,033 milliárd tonnára jelzett rekordfelhasználást (+8 százalék), és 218 millió tonna tartalék is maradhat a szezon végére (+3 százalék, rekord!). Az északi féltekén igen jó eredménnyel zárult a 2016/2017. gazdasági évi betakarítási kampány és bőséges a kínálat, a déli félteke kibocsátása azonban még igen bizonytalan, ami az árakon is érezteti hatását.
Hirdetés
A chicagói árutőzsdén 2 százalékkal 147 dollár/tonnáig erősödött a kukorica fronthavi jegyzése február első dekádjában. Ez az európai piacra is begyűrűzött, és a párizsi árutőzsdén szintén 2 százalékkal 173 euró/tonnára nőtt a kukorica legközelebbi lejáratra szóló jegyzése. Az EU-ban az ár emelkedését az is segítette, hogy az USDA és a Tallage elemzői – a nagyobb 2016. évi termés ellenére – egyaránt az uniós készlet szűkülésére számítanak a szezon végén, jóllehet ennek mértékét illetően jelentősen eltér a két szakmai műhely véleménye.
Az USDA szerint ugyanis a 2007/2008. évi szezon óta a legalacsonyabb szintjét érheti el az uniós készlet az idén szeptemberben, 4,7 millió tonnára apadhat (–28 százalék). A Tallage ezzel szemben mindössze 5 százalékos csökkenéssel, így 5,9 millió tonna tartalékkal számol.
Mindezek eredményeként a kukorica ára a fizikai piacon is erősödött január folyamán, ám Magyarországon 40 ezer forint/tonna környékén hullámzott a termény áfa és szállítási költség nélküli ára az AKI PÁIR adatai szerint az év eddig eltelt időszakában. A BÉT-en sem történt elmozdulás a korábbi 42 500 forint/tonna szintről a márciusi jegyzést illetően. XX. évfolyam, 3. szám, 2017 5 Bár az északi féltekén a kukorica vetése csak hetek múlva kezdődik, az Európai Unió várható területére vonatkozó adatok már megjelentek.
A Tallage szakértői a termőterület mérsékelt növekedését várják, 8,8 millió hektárról takaríthatnak be a gazdák kukoricát ősszel, szemben a 2016. őszi 8,7 millió hektárral. A legnagyobb területet, 2,58 millió hektárt ebben az évben is Romániában foglalhatja el a növény. Franciaországban a 2016. évi 1,48 millió hektárról 1,53 millió hektárra nőhet a kukorica termőterülete. Noha hivatalos adatok még nem állnak rendelkezésre, a francia szakértők szerint Magyarországon 1,05 millió hektáron (+2 százalék) teremhet kukorica az idén. Olaszországban 3 százalékkal 700 ezer hektárra, Lengyelországban 5 százalékkal 660 ezer hektárra nőhet a termőterület. Németországban a várakozások szerint 420 ezer hektár marad, ugyanakkor Bulgáriában 2 százalékkal 440 ezer hektárra zsugorodhat a növény által elfoglalt terület.
Forrás: AKI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Ha őszi gyomirtás, akkor LEGATO TRIO
Éghajlatunk változása miatt egyre nagyobb jelentőséggel bír kalászos kultúrákban az őszi gyomirtás. Az őszi gabonákat egyre korábban és csökkentett tőszámmal vetik, így már ősszel is jelentős lehet a fertőzési nyomás.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 73 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés