Az 1/2024. kormányrendeletet a Magyar Közlöny 2024. évi 2. számában hirdették ki január 9-én. Hatályba február elsején lép. A rendeletben meghatározott előírások teljesítésének ellenőrzésekor a kijelölt általános fogyasztóvédelmi hatóság hivatalból jár el. A hatóság tájékoztatás hiánya esetén az érintett termékenként 1 millió forint, tájékoztatási kötelezettség megsértése esetén az érintett termékenként 1 millió forint, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felé fennálló tájékoztatási kötelezettség megsértése esetén, az érintett termékenként 1 millió forint közigazgatási bírságot szabhat ki.

Az "1/2024. (I. 9.) Korm. rendelet az élelmiszer-infláció csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről" szóló új jogszabály a háborús veszélyhelyzet idejére írja elő a részletszabályok betartását. Az Adózóna foglalta össze a tudnivalókat. A rendelet hatálya az üzletben vagy bevásárlóközpontban folytatott kereskedelmi tevékenységre terjed ki.

Az "1/2024. (I. 9.) Korm. rendelet az élelmiszer-infláció csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről" szóló új jogszabály a háborús veszélyhelyzet idejére írja elő a részletszabályok betartását - Fotó: Magro.hu, CSZS, Gödöllő

A részletek, amikre figyelni kell

Ha egy adott termék esetén, a 2020. január 1. és 2023. július 1. között a gyártó által gyártottakhoz képest új, kisebb – így különösen kisebb tömegű vagy térfogatú – kiszerelési egység kerül forgalomba hozatalra, a kereskedő köteles a termék kereskedő általi forgalmazásának megkezdésétől számított 2 hónapig az érintett termék kapcsán feltüntetni a kiszerelés változására utaló és a kereskedelemért felelős miniszter által meghatározott tartalmú és formájú figyelemfelhívó tájékoztatást.

A kereskedő nem köteles kihelyezni a fenti tájékoztatást abban az esetben, ha az új, kisebb – így különösen kisebb tömegű vagy térfogatú – kiszerelési egység gyártó általi bevezetésére a korábbi kiszerelési egységek 6 hónapon belül történő kivezetése nélkül kerül sor, és a korábbi kiszerelési egységeket a kereskedő továbbra is forgalmazza.

A kereskedő tájékoztatási kötelezettségének teljesítése érdekében magyarországi gyártás esetén a gyártó, ettől eltérő esetben az első magyarországi forgalomba hozó, valamint a nagykereskedő köteles – az érintett termék kereskedő részére történő első értékesítése alkalmával – a termék kísérő dokumentációjában vagy más módon írásban a kereskedő részére megfelelő tartalmú tájékoztatást nyújtani a termék kiszerelésének csökkenéséről és a korábbi kiszerelési egységek esetleges kivezetéséről.

Magyarországi gyártás esetén a gyártó, ettől eltérő esetben az első magyarországi forgalomba hozó, valamint a nagykereskedő a tájékoztatási kötelezettségének első alkalommal történő teljesítésével egyidejűleg köteles a kereskedő részére nyújtott tájékoztatással megegyező tartalommal tájékoztatást nyújtani a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal részére.

A rendelet alkalmazásában

kereskedő: a Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszerében „4711 – Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem” megjelöléssel feltüntetett tevékenységet főtevékenységként folytató kereskedő, akinek a tárgyévet megelőző lezárt üzleti évben a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2. § 9. pontja szerinti kereskedelmi tevékenységből származó, konszolidált nettó árbevétele meghaladja az 1 milliárd forintot;

termék: minden kiskereskedelmi forgalomba kerülő, a 13/2008. NFGM–FVM együttes rendelet 2. § a) pontja szerinti előrecsomagolt termék, amelyet a kereskedő egy vagy több méretkategóriában egységes megjelenésű kiszerelésben forgalmaz, azzal, hogy a  kiszerelési egységek számától és azok méretének változásától függetlenül az azonos árut tartalmazó kiszerelési egységek egy terméknek minősülnek;

gyártó: az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely terméket gyárt, vagy terméket terveztet vagy gyártat, és az adott terméket saját neve vagy védjegye alatt kis- vagy nagykereskedelemben forgalmazza.

A rendeletben meghatározott előírások teljesítésének ellenőrzésekor a kijelölt általános fogyasztóvédelmi hatóság hivatalból jár el.

A hatóság

  • a) a rendelet 3. § (1) bekezdése vagy a 8. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás hiánya esetén az érintett termékenként 1 millió forint,
  • b) a 3. § (4) bekezdése vagy a 8. § (2)  bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettség megsértése esetén az érintett termékenként 1 millió forint,
  • c) a 3. § (5) bekezdése szerinti, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felé fennálló tájékoztatási kötelezettség megsértése esetén, az érintett termékenként 1 millió forint

közigazgatási bírságot szabhat ki.

Alkalmazás és hatályba lépés

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. év LVII. törvényt, a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényt, a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvényt, a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvényt, a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvényt, a termékek eladási ára és egységára, a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. NFGM–SZMM együttes rendeletet, valamint az előrecsomagolt termékek névleges mennyiségére vonatkozó szabályok megállapításáról és azok ellenőrzési módszereiről szóló 13/2008. NFGM–FVM együttes rendeletet az új rendeletben foglalt eltérésekkel és kiegészítésekkel kell alkalmazni. A rendelet 2024. február 1. napján lép hatályba, a teljes jogszabályt itt lehet elolvasni.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás