Műszaki távfelügyelet, öntözési szaktanácsadás, precíziós gazdálkodás, elektromos traktor is témái voltak a 2023. januári mezőgazdasági gépes híreinknek. Ezekből gyűjtöttünk össze egy szép adagot, amiben szerepel még magágykészítő és vetőgép, mesterséges intelligencia fejlesztés, digitalizáció és flottakövetés szolgáltatás mellé társított műszaki távdiagnosztikai rendszer is. Szeretettel ajánljuk olvasásra az idei második hírösszefoglaló anyagunkat a mezőgazdasági gépek témájában.

Öntözési szaktanácsadással bővítette Precíziós Gazdálkodási Rendszerét az idén 50 éves KITE. 2023 különleges a KITE Zrt. számára, hiszen ebben az évben ünnepli alapításának ötvenedik
évfordulóját. Ebből az alkalomból számos látványos eseménnyel várják partnereiket az év során. Az ünnepségsorozat első állomása az idei AgrárgépShow, melyen megosztották az ünnep örömét a Hungexpo F pavilonjába látogató vendégeikkel. Számos újdonsággal is készültek, amelyek közül is a legkiemelkedőbb az Innovációs Központjuk legújabb fejlesztése, az öntözési szaktanácsadás felülete, mely professzionális támogatást nyújt az adatalapú vízpótláshoz. Ennek megismerésére is lehetőségük volt a látogatóknak gépcsodáik és szolgáltatásaik bemutatkozása mellett.

A Nem Holland T4 elektromos hajtású traktor egy látványos részlete

Autonóm elektromos traktort leplezett le a CNH, egyszerre 6 gép is vezérelhető a rendszerével

A mezőgazdasági gépeket gyártó CNH Industrial első Tech Day eseményén több újítást is bemutatott. Ezek egyike egy tisztán elektromos, autonóm képességekkel rendelkező traktor volt. A T4 Electric Power traktort a vállalat a világ legelső olyan könnyű kategóriájú traktorjaként mutatta be, mely akkumulátoros elektromos és rendelkezik az autonóm üzemet lehetővé tevő technológiákkal is. A T4 Electric más elektromos járművekhez hasonlóan képes más elektromos eszközöket táplálni az akkumulátorban tárolt energiával. A 95 kilowattórás akkumulátorral a CNH szerint egy teljes munkanap végig vihető közbenső töltés nélkül annak köszönhetően, hogy álló helyzetben lényegében nincs energiafogyasztás, szemben a tradicionális hajtással.

https://www.youtube.com/watch?v=FFsi244Re2Q
Videón az új New Holland T4-es

Öt év alatt 11-szeresére nőhet a gyomirtó robotok piaci mérete

A gyomirtó robotok piaci méretének növekedését olyan problémák hajtják, mint a vízhiány, a vegyszerek túlzott használata, a biológiai sokféleség csökkenése, az üvegházhatású gázok kibocsátása és az eutrofizáció. A gyomirtó robotok és a permetező drónok piaci mérete az elkövetkező években felgyorsul – derül ki az IDTechEx nemrég megjelent, „Mezőgazdasági robotok és drónok 2022-2032 című kutatásból. A kutatók szerint a növekedést hajtó problémákra a mezőgazdasági robotok és a mezőgazdasági drónok potenciális megoldást jelenthetnek.

Nagy újítások a Multiva magágykészítők és vetőgépek körében

A Multiva jelentős újításokkal lépett a magyar piacra a vetőgépek piacán, de nem maradtak ki a változásokból a kombinátorok sem. Az elsősorban a min-till, a no-till és a precíziós technológiákat támogató újdonságokat Mező Sándor, a Multiva Magyarország Kft. értékesítési menedzsere mutatta be. (X)

https://www.youtube.com/watch?v=zpj9MamKVaU

MI-fejlesztő szoftvercégbe vásárolta be magát a Lemken

Egy mesterséges intelligencia fejlesztésekkel foglalkozó cégben szerzett részesedést a Lemken. A befektetéssel a német vállalatvezetés reményei szerint házon belül fejlesztheti tovább a jövő technológiáit. A gépgyártó a szoftverekre és mesterséges intelligenciára specializálódott Track32 holland cégben szerzett részesedést. A két vállalat korábban már dolgozott együtt, közösen fejlesztették az IC Weeder mesterséges intelligencia-kapák képfelismerő technológiai szoftverét.

A Lemken a szoftverekre és mesterséges intelligenciára specializálódott Track32 holland cégben szerzett részesedést. A két vállalat korábban már dolgozott együtt, közösen fejlesztették az IC Weeder mesterséges intelligencia-kapák képfelismerő technológiai szoftverét

A Track32 együttműködött a Lemkennel a kamera vezérelte az MI-kapák képfelismerő technológiájához szükséges szoftver megalkotásában, erről itt lehet olvasni. A modern képfelismerő rendszerek egyre jobban elterjednek a mezőgazdaságban, és sok területen legalább részben lehetővé teszik a gépek automatikus használatát. Azonban ehhez intelligens algoritmusok és fejlett kamerák és szenzorok szükségesek. A hollandiai Track32 céggel folytatott intenzív együttműködés korábban már nagyon sikeresnek bizonyult a kamerával vezérelt sorközművelő gépek fejlesztésében.

Farkas Sándor az agrárfejlesztésekről: digitalizáció kell a versenyben maradáshoz

A mezőgazdaság és élelmiszeripar hatékonyságnöveléséhez, a versenyben maradásához nélkülözhetetlen az ágazat további, széles körű modernizációja. Az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, Farkas Sándor hangsúlyozta: az agrárágazat a technológiai modernizáció időszakát éli. A magyarországi mezőgazdasági gépértékesítés évek óta dinamikusan növekszik. A járvány és az aszály okozta nehézségek ellenére 2021-ben újabb rekord született: a mezőgazdasági gép- és alkatrész-forgalom átlépte a 300 milliárd forintot. 

A digitalizáció támogatása nagy lendületet hoz a magyar mezőgazdaságba - fogalmazott az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, Farkas Sándor Felsőzsolcán - Fotó: Pelsőczy Csaba, AM

A politikus az AXIÁL Kft. mintegy 1,3 milliárd forintból, 3 hektár területen megvalósított korszerű telephelyátadóján, Felsőzsolcán elmondta, hogy az agrárium szereplői megértették: itt az ideje a versenyképességet javító beruházásoknak. A kormány a támogatáspolitikájával segíti azok megvalósítását.

Sok szempontból előnyösebbek a miniatürizált emésztők, mint a hagyományosak

A biodigesztor a leghatékonyabb módja a sertéstelepek metánkibocsátásának csökkentésére, mivel a metán köztudottan nagyon intenzív üvegházhatású gáz. Az emésztőkben a trágyát „megemésztő” baktériumok által termelt metánt felfogják, majd megtisztítják és elégetik, hogy hőt termeljenek a gazdasági épületek és villamos energiát a gazdaság számára. (Igen, e folyamat során szén-dioxid is kibocsátódik a légkörbe, de a szén-dioxid sokkal kevésbé intenzív üvegházhatású gáz, mint a metán.)

Egyes joghatóságok lehetővé teszik a gazdálkodók számára azt is, hogy a felesleges villamos energiát eladják a helyi áramszolgáltatónak. Ez újabb bevételi forrást jelent a gazdaság számára. Ezenkívül a trágya feldolgozásához használt emésztőgödör használata a trágyatárolóhoz vagy a nyers trágya szántóföldekre történő kijuttatásához képest jelentősen csökkenti a trágyaszagot.

30 éve áll a dél-alföldi régió gazdálkodóinak rendelkezésére a Hanki-Ker Kft.

A 2023-as jubileumi év a dél-alföldi régió egyik vezető mezőgazdasági gép-forgalmazója számára, ugyanis fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a makói székhelyű Hanki-Ker Kft. Többek között erről is beszélt Kisbodri Gábor tulajdonos-ügyvezető. További részleteket tudhattunk meg a kezdetekről és az azóta elért eredményeikről, valamint bemutatta cég portfólióját, de szóba kerültek a 2023-as év tervei is.

Infrastruktúra, gépek, munkakörnyezet és utánpótlás a fókuszban

A gazdasági nehézségek és az aszály ellenére 2022-ben az AXIÁL Kft. rendelésállománya növekedett, a cég új telephelyet nyitott Felsőzsolcán és kibővítette bajai szervizét. A jelentős hazai gépkereskedő az AGROmashEXPO AgrárgépShow kiállításon mutatta be terveit és eredményeit, miközben közel 100 gépet ki is állított és leleplezte az utánpótlásnevelési projektjük legújabb kampányarcait, a Galaxiál Hőseit. A fejlesztések idén sem állnak meg, a tavaly átadott épületek mellett további 4000 négyzetméterrel tervezik bővíteni szervizkapacitásukat.

Az AXIÁL Kft. sikeres évet zárt 2022-ben: éves nettó forgalma elérte a 155 milliárd forintot, ami jelentős növekedést jelent a cég korábbi eredményeihez képest. Építőgépből 467 darabot, betakarítógépből 138 darabot, mezőgazdasági anyagmozgató gépből 107 darabot értékesítettek. Emellett 448 eladott traktorral a hazai piacon 23,1 százalékos a cég részesedése, alkatrészforgalmuk pedig az előző évben elérte a 37 milliárd forintot.

Flottakövetés extrákkal – ez az AGROTEC új AConnect szolgáltatása

Az AGROTEC Magyarország Kft. szervizszolgáltatási kínálata újabb elemmel bővül 2023-ban. Ennek apropójából a vállalat ügyvezetője, Illés Zoltán, és Fodor Krisztián főmérnök egy sajtótájékoztató keretében mutatta be az új, AConnect nevű flottakövető rendszerüket, amelynek kifejlesztésével az volt a cél, hogy egy komplex, a gépek üzemeltetését támogató informatikai eszköz álljon a gazdálkodók rendelkezésére.

A cég arra törekszik, hogy ügyfelei számára minden évben modern és fejlett eszközöket és műszaki megoldásokat nyújtson, hogy azok minél hatékonyabban tudjanak munkát végezni és gazdálkodni. Ez különösen fontos a jelenlegi, háborúval, inflációval, forintárfolyam-romlással és energiakrízissel nehezített környezetben.

Részben ezekre a kihívásokra válaszul fejlesztette ki a cég az AConnect szolgáltatást, aminek az alapja egy flottakövető rendszer, ami egy gazdaságban használt gépek vezérlésdiagnosztikai hálózatának ellenőrzésével és GPS-alapú nyomon követésével egészül ki. A szolgáltatás az eseményekről figyelmeztetést küld, az AConnect pedig ezeket az értesítéseket helyspecifikus üzemi paraméter figyeléssel és igény szerinti naplózással kezeli, és az adatokat tárolja is – fejtette ki Illés Zoltán, az AGROTEC ügyvezetője.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás