Hirdetés
Meglepetéseket is hoztak az idei lengyel gyümölcstermés becslései
A Lengyel Statisztikai Hivatal (GUS; Główny Urząd Statystyczny) becslései szerint a lengyel gyümölcstermés 2021-ben várhatóan 4,6 millió tonna körül alakul, ez 3 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. A 2020-as évhez képest a különbség ugyan csekélynek tűnik, de lényeges, hogy már a 2020-as termés is magasabb volt, mint a 2019-es. Az idei termés növekedését az előző évhez képest a szakértők szerint nagyrészt az időjárás tette lehetővé. A bőséges hótakaró megvédte a fákat a fagytól, és az olvadási időszakban biztosította a vegetációhoz szükséges vizet.
A márciusi és áprilisi hőmérséklet azonban nem volt kedvező. A tavasz idén rekord hideg volt. Ez lelassította a rügyek fejlődését (viszont a késleltetett rügyfakadás megvédte őket a fagyoktól). Ennek következtében a virágzási időszak lerövidült, és a beporzó rovaroknak kevesebb idejük volt arra, hogy a virágokat beporozzák. Júniusban és júliusban lényegesen javultak a gyümölcsösök optimális fejlődéséhez szükséges feltételek, a magas hőmérséklet kedvezett a gyümölcsök fejlődésének. Lengyelország egyes régióiban ebben az időszakban csak elszórtan jelentettek problémát a szélsőséges időjárási jelenségek (viharos szél, heves esőzések, jégeső), amelyek az érő gyümölcsök egy részét károsították ugyan, de összességében komoly veszteségeket nem okoztak - írta a FruitVeB.
A nehezítő körülmények ellenére az almatermés rendben lesz
A virágzás időszakában tapasztalható kedvezőtlen időjárási körülmények és a visszatérő időjárási anomáliák, például a szárazság vagy a jégeső ellenére az almatermés volumene idén is magas szinten maradhat a gyümölcsösökben alkalmazott modern öntözőrendszereknek, fagy- vagy jégeső elleni berendezéseknek köszönhetően - írták a lengyel szakértők. A körtetermésre vonatkozó előzetes előrejelzés 57 ezer tonna, ami körülbelül 1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A szilvatermés előzetes becslések szerint akár 110 ezer tonna is lehet. Ez 10 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. A FruitVeB cikke szerint talán ez a legvitatottabb előrejelzés a gyümölcstermesztők körében, akik úgy vélik, ez meglehetősen erőteljes felülbecslés.
Hirdetés
A meggy és a cseresznye
A belföldi meggytermést a GUS több mint 165 ezer tonnára becsüli, ami 8 százalékkal magasabb, mint 2020-ban. A cikk megjegyzi, hogy a tavalyi, állítólag 150 ezer tonnát is meghaladó volumen egyes ágazati szereplők szerint inkább 100-120 ezer tonna között lehetett. A cseresznyetermés a lengyel hivatal előrejelzése szerint 58 ezer tonna lesz, azaz 17 százalékkal több, mint tavaly. A termőterületben nem következett be lényeges változás, a cseresznye és a meggy együttesen 40 ezer hektár körül alakul.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés