Az idén májusban megrendezésre kerülő Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok a szokásokhoz megfelelően számos érdekességet tartogat a kilátogatóknak. A rendezvény lényegében már kezdetét is vette a Termékdíj pályázat eredményhirdetésével, ahol idén az Axiálnak sikerült tarolnia.

2017 áprilisának utolsó előtti szerdáján került sor az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíj pályázatának eredményhirdetésére. A megmérettetésen az AXIÁL Kft. Technika/Technológia kategóriában több kitüntetést is kapott:

  • Nagydíj: CLAAS MCC SHREDLAGE® technológia
  • Elismerés: MX T410 homlokrakodó PCH hidraulikus párhuzamvezetéssel
  • Elismerés: MANITOU MLT 737 130 PS teleszkópos rakodógép
  • Elismerés: mAXI-CAM sorfelismerő és munkagép-kormányzó automatika

A díjat és okleveleket Ruszbach László, a CLAAS Gépüzletág orosházi területi képviselője vette át. A hírek szerint a díjak és a kitüntetett termékek is megtekinthetők lesznek a 2017. május 4. és 6. között, az immáron 24. alkalommal megrendezésre kerülő kiállításon.

A rendezvény a magyar mezőgazdaság egyik legjelentősebb szakmai találkozója, melyet a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervez a Magyar Állattenyésztők Szövetségének és tagszervezeteinek segítségével. Az állattenyésztés nyolc ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, díszbaromfi-, és nyúltenyésztők, a halászat, vadászat, valamint a hozzákapcsolódó növénytermesztési ágazat legjelesebb képviselői állítanak ki. A kiállítók között az AXIÁL Kft. is jelen lesz az eseményen, ahol újdonságait és legnépszerűbb modelljeit is kiállítja.

A kiállításon a Manitou gépét is megnézhetik az érdeklődők
 

A mezőgazdasági gépek szerelmesei megcsodálhatják többek között a MANITOU MLT 737 130 PS teleszkópos rakodógépét, melynek különlegességét a szélvédő és a tetőablak helyét elfoglaló egy darabból álló üveg adja. Ezen keresztül ugyanis a kezelőnek tökéletes, zavartalan rálátása van a gémre.

Az említett rakodógép mellett a PCH hidraulikus párhuzamvezetéssel szerelt MX T410 homlokrakodó is jelen lesz a kiállításon, mint díjazott. A szerkezet elsősorban kis - és közepes gazdaságok legjobb választása lehet, mivel esetükben egy traktorra szerelhető homlokrakodó sokkal gazdaságosabb, mint egy teleszkópos rakodógép üzemeltetése.

Az MX T410 homlokrakodó berendezés elsősorban a kis gazdálkodóknak nyújt nagy segítséget
  Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok  2017. május 4. és 6. között kerül megrendezésre, ahová a szervezők sok szeretettel várják az érdeklődőket!

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás