Hirdetés
Megoldási javaslatok a bor és a meggy piacán
Érkezik az agrár rezsicsökkentés, piaci információk a bor, a meggy és a gabona piacáról, a nyugati a keleti agrárkapcsolatok is működnek, veszélyben a pompás királylepke, megszületett a MeKIR; közös agrárfejlesztés Nógrád megye és Szlovákia között. Fontos hírek a hét eseményeiből, amiket megírtunk Önnek!
A Hangya Szövetkezeti Együttműködés agrár rezsicsökkentést hirdetett, és úgy tűnik, már idén nyáron részt vesz a gabonaértékesítésben. Úgy számolják, hogy egy magyar termelő átlagosan 10%-kal csökkentheti költségeit közös beszerzés által. Együttes értékesítéssel pedig kedvezőbb árakat érhetne el a kereskedőknél, mivel mérséklődne a versenytárs általi árnyomás. Az utóbbi 23 évben nagymértékben csökkent a mezőgazdasági bruttó termékkibocsátás. Ennek fő oka a szervezetlenségből adódó alkupozíció hiánya, emiatt pedig hiányzik a hatékonyság és a versenyképesség a piacról. (Ezt hivatott 2012-es alapítása óta orvosolni a Magro.hu mezőgazdasági piactér is.)
Piaci infok
Tovább folytatódik az olcsó olasz import bor elleni védekezés. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (NHT) ösztönözni kívánja, hogy a jelenlegi 25%-os aránynál nagyobb mennyiségben háziasítsák az behozott borokat. Illetve önkéntes importkorlátozásra kéri a bort importálókat. A tanács alelnöke a térség fő borimportőreivel kíván egyeztetni a részleteket illetően, hogy idén is megoldás születhessen. Eközben továbbra is folyik a háttérben egy hosszú távon megoldást jelentő stratégia kialakítása, a várakozások szerint augusztus végéig kell várni a módszertan megszületésére. Végső cél, hogy az import bor 300.0000 hektoliter alá süllyedjen, ez 40%-os csökkenést jelentene. A szüret idén várhatóan augusztusban megkezdődik, és megfelelő minőségű és mennyiségű terméshozamra számítanak a szakemberek. A hazai termékért folyó lobbi nem csupán a bor piacát érinti, a termelők a nyerstejért kardoskodnak. Céljuk, hogy a kereskedelmi láncok a magyar tejet részesítsék előnyben a külföldivel szemben.
Néhány területen már megkezdődött a búza aratása, egyelőre kis mennyiségben. De úgy tűnik, a pocokinvázió ellenére sok és jó minőségű búzát arathatnak idén az országban, még jobb is a helyzet, mint tavaly. A meggytermelők is megkönnyebbülhetnek, elkészült egy megoldás javaslat, amellyel a közel 15.000 tonnás ipari meggy többletet lehet kezelni. Az elképzelések szerint az állam 800 millió Ft-tal támogatja azokat a feldolgozókat, akik késztermék (elsősorban üveges meggybefőtt) előállításukat növelik meg, ezzel felvásárolva a többlettermést a piacról. Számítások szerint a támogatás üvegenként 40 Ft-ra jön ki. A javaslat kidolgozása még ezután következik majd, de mielőbb véglegesítik azt, ugyanis az ipari meggy válsága az étkezési meggy piacára is kihathat, ha nem lépnek időben.
Az utóbbi időszakban többször is hírt adtunk arról, hogy több keleti ország és régió felé nyit a magyar gazdaság, főleg mezőgazdasági területen. A héten Fazekas Sándor, országgyűlési alelnök leszögezte, hogy mindeközben hazánk nem zárkózik el a nyugati kapcsolatok felől. Csupán arról van szó, hogy a nyugati régió felé eddig is hatékonyabban működtek a kereskedelmi kapcsolatok, Kelet felé viszont van még lehetőség terjeszkedni. A magyar mezőgazdasági termékek keleti kivitele dinamikus növekedést mutat: 2010 és 2013 között a FÁK államokba irányuló agrárexport meghaladta a 40 százalékot. A kivitel szerkezetében egyenlő arányban szerepel a szántóföldi növénytermesztés, az állattenyésztés, valamint a zöldség-gyümölcs ágazat is.
Az amerikai pompás királylepkék tájékozódási képességük és populációjuk is veszélyben van. Egy kutatás során ugyanis felfedezték, saját, belső iránytűvel is rendelkeznek, ezzel irányítják magukat a vándorlásuk során. Szakemberek szerint a klímaváltozás, a növényirtó szerek, és az elsődleges táplálékuk, a selyemkóró, mezőgazdasági területekről való eltávolítása is mind fenyegetést jelent a porzással is szolgáló állat számára.
Jövő héten kedden indul a MeKIR, azaz a Mezőgazdasági és Környezeti Információs Rendszer. Az új, online rendszer a földterületekre és ügyfelekre vonatkozó adatokat kezeli egységesen. Cél, hogy hatékonyabban és gyorsabban menjen az információkezelés és az ügyintézés is, valamint az adatszolgáltatás is elektronikusan történjen. Ezzel az új, 2014 utáni KAP reform követelményeinek eleget teszünk. A MeKIR az MVH honlapjáról érhető majd el azok számára, akik rendelkeznek ügyfélkapus regisztrációval. Az időjárási kockázatokkal szembeni kárenyhítési folyamatban is fontos szerepe lesz az új rendszernek. A termelők ugyanis ezen keresztül nyújthatják be kárigényüket 2014. november 1-jétől.
Közös agrárfejlesztésbe fogott Nógrád megye balassagyarmati kistérsége és a szlovákiai nagykürtösi térség, összesen 29 település. Első lépésként elindult szombatonként egy termelői piac Balassagyarmaton, és megalakult a Palóc Portéka Egyesület is. A célok között szerepel a területre hagyományosan jellemző állattartás, bogyósgyümölcs termesztés, a zöldségkerti- és borpiac jelentőségének visszaállítása.
Tartson velünk jövő pénteken is!
Agrárhír-összefoglalónk az MTI hírei nyomán készült.Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés