Eljött az ősz, eljött  a saját magfogások ideje, de az kevés, ha jókor és jó magot szedünk, azt jól is kell tárolni. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy csíraképességét megőrizze a vetőmag, tavasszal ideális arányban keljen ki, és jól induljon a termesztés. A vetőmag, mivel nem látunk bele, kicsit szerencsejátékszerű dolog, de tehetünk azért, hogy ne teljesen ezen múljon a siker.

Egy kínai tó üledékében találtak már 1300 éves lótuszmagot is, ami csíraképesnek bizonyult, de általában az emberek nem ilyen szerencsések, a fiókban lapuló többéves magok, nem biztos hogy ennyire strapabíróak.

A csírázóképesség a vetőmag egyik legfontosabb élettani tulajdonsága. Csak a megfelelő biológiai értékű vetőmagból várható jó kelés és megfelelő növényszám (Fotó: Pixabay)

Kicsírázott a kb. 2000 éves datolyamag

A szárazon tartott magok közül egy datolya tartja a rekordot, Heródes palotájának ásatásakor került elő. Ez a vizsgálatok szerint 2000 éves lehetett, és kicsírázott. Találtak már Szibériában 38 méter mélyen a fagyott talajban olyan 32 000 éves habszegfűmagokat, amelyek szintén csíraképesek voltak. 

A házikerti növényeink kapcsán szerencsésebb inkább friss magot használni. Az évek óta a fiókban várakozó, félig már elfelejtett magok esetén kicsírázhatnak ugyan, de esélyes, hogy csak minden második, harmadik élte túl a tárolást. Ezeket is elvethetjük, csak ne erre alapozzuk a termesztést. A csíraképesség megtartásának ideje fajonként változik, de a tárolás körülményei is befolyásolják.

A magok tulajdonságai

A csírázóképesség a vetőmag egyik legfontosabb élettani tulajdonsága. Csak a megfelelő biológiai értékű vetőmagból várható jó kelés és megfelelő növényszám. A legtöbb növény jól beérett magja optimális körülmények között (elegendő hőmennyiség, nedvesség és oxigén hatására) bármikor csírázóképes. Tehát az is lényeges, hogy teljesen éretten szedjük le. Szerencsétlenségünkre a gyomok kivételek: azokat ha kitépjük, amikor a magjuk zöld, még simán beérlelik.

A másik tulajdonság, a csírázási százalék azt mutatja meg, hogy 100 magból mennyi fog kicsírázni. A 80 százalék alatti érték már nem számít jónak, bár vannak rosszul csírázó növények, amelyeknél ez az arány is megfelelő. A régebbi magoknak idővel csökken a csírázási százalékuk, ezért ezeket érdemes sűrűbben vetni, ezzel kompenzálható a rosszabb kikelési arány.

A mag csírázóképessége mellett fontos mutató a csírázási erély is. Ez a csírázás gyorsaságának mértékszáma, a rövidebb idő alatt kicsírázott vetőmagok százalékos arányát fejezi ki. Nem mindegy, hogy gyorsan vagy vontatottan kelnek ki egyes magok, mert a vontatott kelés későbbi betakarítást is eredményez, sőt egyenlőtlen lesz az állomány: a korábban kikeltek nagyobbak, a később kelők kisebbek lesznek.

Melyik növény magja meddig csíraképes?

Bizonyos magok 6-8 évig sem veszítenek jelentősen a csírázó képességükből, de vannak olyanok is, amelyek speciális kezelést igényelnek. A régebbi magok elvetése veszélyeket rejt, mert ha a mag elvesztette csírázóképességét, és nem kel ki, ezt tapasztalva a vetést csak megkésve lehet megismételni, és az ilyen vetésből ritkán számolhatunk jó terméssel.

Csak egy évig szabad tárolni a pasztinák, a feketegyökér és a kapor magját. 2-3 évig tartható el a petrezselyem és az édeskömény magja. 3-4 évig csírázóképes a borsó, a bab, a paradicsom, a vöröshagyma, a sárgarépa, a zeller, a cékla és a spárga vetőmagja.

4-5 évig megőrzik a csíraképességüket a káposztafélék, a fejes saláta, a spenót, a retek, a paprika és a cikória vetőmagjai. 6-8 évig csíraképes a görögdinnye, a sárgadinnye, az uborka, a spárgatök és a sütőtök magja. Utóbbiakra és az olajos magvakra jellemző az avasodás, ezért csak jó tárolási körülmények között számíthatunk jó kelésre ennyi év után is.

Így tároljuk, hogy a minőségét megőrizze a vetőmag

A megvásárolt vagy a saját termésű vetőmagot tartsuk hűvös, szellős, száraz helyen, papír- vagy vászonzacskóban. Ha megvan a visszanedvesedés esélye, mert időszakosan párás a tároló helyiség, akkor legjobb befőttes üvegben tárolni a magokat. Ám ha a mag nem volt eléggé száraz betároláskor, akkor a befőttes üvegben, vagy a műanyag fóliazacskókban is bepenészedhet.

Tehát a szellőző tárolóeszköz előnye, hogy a tárolás alatt is száradhat a mag, de akkor tényleg vigyázni kell, hogy milyen a levegő páratartalma. A nem szellőző tárolóeszközökben nem tud visszanedvesedni a mag, de ha nedvesen kerül bele, akkor bepenészedik.

Vetés után ne legyünk türelmetlenek, mert a vontatottabb kelés nem biztos hogy a mag rossz minősége miatt van. A borsó és a bab már 3-4 nap múlva csírázni kezd, a paprika és a paradicsom csak 5-6 nap elteltével. Tehát a kelés elhúzódhat az adott faj, vagy fajta tulajdonsága miatt, de a hűvösebb idő vagy a túl mélyen vetés is okozhatja ezt.

A magot körülbelül olyan mélyen vessük, mint amilyen a vastagsága. Ha túl mélyre kerül, nem tud kijönni a földből, ha túl sekélyen van, akkor kiszáradhat. Vannak fényen csírázók, ezeket csak a földre kell szórni, és belapogatni a talajba, ám itt fokozottan kell figyelni, hogy ne száradjanak ki. Vetés után a talaj nem száradhat ki addig, amíg a növény már a gyökerével képes vizet felvenni. A csírázáshoz a nedvességen túl jó szellőzöttség és megfelelő hőmérséklet is kell. Magasabb hőmérsékleten gyorsabb a csírázás, ám szikleveles korban hűvösebbet igényelnek a magoncok, különben megnyúlnak.

Csávázni gyógynövényforrázatokkal is lehetséges

A magok csávázása növényvédelmi szempontból hasznos, hiszen a kikelő csíranövény védelmét szolgálja a bakteriális és gombás betegségekkel szemben. A kereskedelemben kaphatunk már eleve csávázott magokat is, de a saját magfogásunkat is kezelhetjük, akár házilag is. A csávázás célja a vetőmag felületére tapadt kórokozók elpusztítása, hogy azok a vetés utáni nedves környezetben ne tudjanak szaporodásnak indulni. A magok kezelését végezhetjük vegyszerekkel, de akár biomódszerekel is elérhetjük a célt. A csávázás lehet vegyszeres, nedves, valamint száraz (por), de van hőhatáson alapuló módszer is.

Otthoni megoldás erre, ha egy szórófejes flakonba keverjük be a vegyszert (baktérium és gombaölő hatásút) ezt ráfújjuk a magokra, majd hagyjuk megszáradni. A csávázáskor a dózisra figyeljünk, mert ha az előírt mennyiségnél kevesebb szert adagolunk, hatástalan lesz a kezelés, túladagolás esetén pedig károsodhat a mag. Létezik vegyszermentes csávázás is. Ilyenkor bizonyos növények magjait (például hüvelyesek és káposztafélék) gyógynövényfőzetbe áztatják, fahamuval vagy humusszal kezelik. Így pusztítják el a kórokozókat és védik meg a magoncot. Vegyszermentes csávázásra alkalmas minden antiszeptikus gyógynövény forrázata, mint a kakukkfű, a kamilla vafy a cickafark.

Az ökológiai gazdálkodás kritériumai kevés növényvédő szer használatát teszik lehetővé, ezért ebben az esetben is hasznos lehet a gyógynövényfőzetek alkalmazása vagy a hőhatáson alapuló csávázás is. Utóbbit főleg vastagabb héjú magok esetén használjuk, amelyeket csírázás előtt amúgy is beáztatnánk. Ezekre 70-80 fokos vizet öntünk, ami pár perc alatt fertőtleníti a maghéjat, de ebben csak addig tartsuk a magot, hogy a belseje ne melegedjen fel túlzottan. Hideg vizet öntve hozzá pár órán át még folytatódhat az áztatás, majd ha megduzzadtak a magok, azonnal vessük el, és gondoskodjunk arról, hogy a sziklevelek megjelenéséig ne száradjon ki a talaj.

(Forrás: agrarszektor.hu)  

Megosztás

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás