Hirdetés
Megvan a határozat: emelték a Vidékfejlesztési Program kötelezettségvállalási összegét
A Magyar Közlöny 60. számában megjelent a kormányhatározat a Vidékfejlesztési Program kötelezettségvállalási összegének emeléséről. Ez alapján a magyar kormány egyetért azzal, hogy az agrárminiszter a 2014-2020 programozási időszakra vonatkozó indikatív támogatási keretösszegekről, valamint a kötelezettségvállalási szükségletről szóló kormányhatározat szerint a Vidékfejlesztési Programra megállapított maximális kötelezettségvállalási szintet 2023. december 31. napjáig 300 milliárd forinttal túllépje.
Megjelent a kormány 1151/2023. (IV. 24.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program kötelezettségvállalási összegének emeléséről.
A határozatban az áll, hogy a kormány a vidéki Magyarország megújítása, a vidék gazdasági és népességmegtartó erejének növelése, a magyar élelmiszerönrendelkezés és exportpotenciál erősítése, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének fejlesztése és a gazdálkodók számára kiszámítható agrártámogatások érdekében - megerősítve elkötelezettségét a Közös Agrárpolitika Stratégia Terv végrehajtása iránt -
Hirdetés
- egyetért azzal, hogy az agrárminiszter a 2014–2020 programozási időszakra vonatkozó indikatív támogatási keretösszegekről, valamint a kötelezettségvállalási szükségletről szóló 1207/2021. (IV. 29.) Korm. határozat szerint a Vidékfejlesztési Programra megállapított maximális kötelezettségvállalási szintet 2023. december 31. napjáig 300 milliárd forinttal túllépje;
- visszavonja a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv és a Vidékfejlesztési Program eredményes végrehajtásának elősegítéséről szóló 1633/2022. (XII. 16.) Korm. határozatot.
A Magyar Közlöny 2023-ban megjelent 60. kiadását ezen a hivatkozáson lehet elérni. Arról pedig a NAK írt még 2022. novemberében hogy a beruházásokat rugalmassággal segítenék.
Határidő módosítások és új lehetőségek
A beruházások megvalósításának elősegítése érdekében a minisztérium nagyfokú rugalmasságát jelzi, hogy eddig közel 4.500 beruházási projekt esetében járult hozzá a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága a pályázatban vállalt határidők módosításához, ezzel segítve elő több, mint 500 milliárd forintnyi támogatásban részesült beruházás megvalósulását. A program zárásához közeledve az eddigi rugalmasságra már nem lesz lehetőség.
Az Agrárminisztérium kiemelten hívta fel a figyelmet arra is, hogy a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének elfogadásával 2023-2027 között újra lesz lehetőség arra, hogy a beruházók már eltervezett, de még megvalósítás előtt álló mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztéseik olyan kedvező feltételekkel részesülhessenek támogatásban, amely feltételek egyértelműen biztosítják a pályázatok sikeres megvalósítását - írták még akkor a kapcsolódó közleményükben.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés