Közel 10 ezer szavazat közül a cigánycsuk szerezte meg a legtöbbet a 2021 év madara program júliusi voksolásán. A hazánkban gyakori, sík és dombvidékeken, fákkal, cserjékkel tarkított nyílt élőhelyeken, mezőgazdasági területeken, parlagokon, csatornapartokon, gyümölcsösökben élő madárfaj évente kétszer költ. A fészek helyét a tojó kis kaparással alakítja ki a talajon, a sűrű növényzet takarásában. A fiókákat mindkét szülő eteti. Vonuló, a telet a mediterráneumban és Észak-Afrikában tölti, de egyes példányok át is telelhetnek.

A 2020. július 1-27. között zajló internetes szavazásra összesen 9871 voks érkezett. A legtöbb, 3884 szavazatot a cigánycsuk kapta, így ez a faj lesz a 2021-es év madara. A második helyen a kis őrgébics (3382 szavazat), a harmadikon pedig a sordély (2605 szavazat) végzett. A szavazás azért a megelőző év közepén történik, hogy a döntést követően a szervező Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek legyen ideje előkészíteni a nyomtatott és egyéb anyagokat január 1-re. A végeredmény megszületésével a munka elkezdődhet - írta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Egy cigánycsuk tojó - A Fotót készítette: Frank Vassen from Brussels, Belgium - Schwarzkehlchen - Uploaded by snowmanradio, CC BY 2.0, Wikipedia

Közelebbről a cigánycsuk

A rozsdás csukhoz hasonló megjelenésű madár, azonban azzal ellentétben nincs fehér szemsávja és fehér faroktükre. Feje egyöntetű barna, melynek köszönhetően sötétebb habitusú a rozsdás csuknál. Területvédő viselkedésű, a hímek sokat énekelnek a revír kimagasló pontjain. Párba álláskor nászrepülésük is megfigyelhető. Igazi vártamadár: kimagasló pontokról lesi rovarokból, pókokból és más ízeltlábúakból álló zsákmányát. Ritkán apró termetű csigákat is elfogyaszt. Télen, állati táplálék hiányában megeszi a magvakat és a bogyókat is. A hazai, és a tőlünk északabbra található populációk egyedi vonulók, a telet a mediterráneumban és Észak-Afrikában töltik. Telelőhelyéről igen korán, legtöbbször már március elején visszatérnek első példányai. Magyarországon gyakori fészkelőnek számít - írta az MME.

https://www.youtube.com/watch?v=sQW71ARa4sQ
Egy hím cigánycsuk

Élőhelye és költése

Európa, Ázsia és Afrika nagy részén elterjedt fészkelő. Több alfaja is ismert. Hazánkban sík- és dombvidékeken fordul elő, a hegységeket és zárt erdőket elkerüli. Kedveli a fákkal, cserjékkel tarkított nyílt élőhelyeket. Megtalálható mezőgazdasági területeken, parlagokon, csatornapartokon, gyümölcsösökben is. Évente kétszer költ. A fészek helyét a tojó alakítja ki kis kaparással a talajon, a sűrű növényzet takarásában. Építőanyagként növényi szálakat, gyökérdarabokat és mohát használ, a fészek belsejébe szőröket és tollakat helyez. Átlagosan 5-6 tojást rak, melyeken kizárólag a tojó kotlik. A fiókákat mindkét szülő eteti. A táplálékot rendkívül óvatosan, nagy körültekintéssel szállítják a fészekhez, mivel a nyílt élőhelyeken a ragadozók miatt a fészekalja fokozott veszélynek van kitéve.

Megosztás

További híreink

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Hódít a mesterséges intelligencia – az intelligens kerteké a jövő

2024.10.05.

Mivel a technológia továbbra is áthatja életünk minden területét, nem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (AI) utat tör magának kertjeinkbe is. Az AI forradalmasítja a kertészkedéshez való hozzáállásunkat, a növényápolási alkalmazásoktól kezdve, amelyek a bevált gyakorlatokhoz vezetnek bennünket, egészen a teljesen automatizált kerti rendszerekig, amelyek kiküszöbölik a növények termesztése során felmerülő találgatásokat.

Bemutatkozott az elektromos Massey Ferguson traktor az ATH szakkiállításon

2024.10.05.

A holland gyártó, a Mechan Group bemutatott egy MF traktort elektromos változatban a szeptemberben megrendezett AgroTechniek Holland (ATH) szakkiállításon. Az importőr a prototípust a Knegt Tractorsszal együttműködve építette meg.

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás