Érthetetlen okból pusztulnak világszerte a mézelő méhek, sőt nemcsak ők, hanem az összes virágot látogató rovar. Ebből pedig nagyon nagy baja származhat az emberiségnek.

Az utóbbi időben a nemzetközi és magyar sajtó is rendre érthetetlen okokból történő, tömeges méhpusztulásokról számol be. Egyetlen fajról, a háziméhről szólnak a híradások, pedig több ezer más, megporzó rovarfaj is veszélyben van, csak kevesebbet tudunk róluk, mint a háziállatként tartott mézelő méhről. Megporzók nélkül felborulhatnak azok az életközösségek, melyek létezésén és zavartalan működésén alapszik az emberi civilizáció ma ismert formája:

ha nincs, aki beporozza a virágokat, összeomlik a mezőgazdaság, és a jelenleginél is sokkal durvább élelmiszerhiány és nélkülözés állhat be.

Mindez kicsit riogatásnak, amolyan “méhészlobbinak” tűnhet, hiszen, ugye, a méz jelentős árucikk, a gazdaság fontos pillére a világ sok országában. Az azért elég rémisztő, hogy például Békésben pár hónapja a méhek negyede eltűnt. Az emberben ott bujkál a kisördög: tényleg olyan nagy a baj?

Potenciálisan tényleg nagy a baj, de egyelőre túl kevés az információnk a háziméhek pusztulásának lehetséges okairól. Nem is beszélve a sokkal kevésbé ismert vadon élő méhekről és egyéb megporzókról – mondja a 24.hu-nak Dr. Sárospataki Miklós ökológus, méhkutató, a Szent István Egyetem docense.

A háziméheket, más néven mézelő méheket gyakorlatilag háziállatként kezeljük, sokkal jobban ismerjük őket, mint bármely más rovart a Földön. Körülbelül egy évtizede figyelték meg Észak-Amerikában az azóta kaptárelhagyásnak nevezett jelenséget:

a méhek kirepülnek, és soha nem térnek vissza. Az adott kaptár akár egy hét alatt kiürül, a távozó méhek pedig nem máshova költöznek, hanem valahol távol elpusztulnak.

Gyakorlatilag öngyilkosságot követnek el azzal, hogy elhagyják a családot. Mára Nyugat-Európában és hazánkban is elő-előforduló jelenség konkrét oka nem ismert; sem globálisan, sem lokálisan. Az aktuális elméletek persze időről-időre mindent visznek, mint mobiltelefonok, génmódosított növények, radarok, kemikáliák és a sor hosszan folytatható.

Az igazság viszont az: nem tudjuk, miért pusztulnak a méhek, szinte biztosan kijelenthetjük: a háttérben nem egyetlen hatás, hanem komplex okok állnak.

Legyengítjük, megbolondítjuk őket

Az egyik főbűnösnek – és a legfrissebb kutatások is ezt támasztják alá – a neonikotinoid növényvédőszer-családot tartják. Ezekkel magát a vetőmagot vonják be, ahonnan a szer a csírázáskor felszívódik a csíranövénybe, és a növény élete során végig magában hordozza. Elsősorban a talajban lévő és a csíraállapotban fenyegető kártevők ellen hatnak ezek a szerek, a nektárban és a pollenben elvileg elhanyagolhatóan kicsi a koncentrációjuk.

Ugyanakkor jelenleg úgy fest, hogy az elhanyagolhatóan kis koncentráció tényleg nem öli meg ugyan a méheket, ám hosszabb távon komoly idegrendszeri zavarokat okozhat náluk, és csökkentheti szaporodóképességüket. Ezt nevezik „szubletális” hatásnak, és ezek a következmények persze sokkal nehezebben felmérhetők és követhetők, mint a közvetlen pusztulás.

A méhek pusztulása komoly problémákat okozhat még az emberiségnek
 

Innentől pedig nem szorul komolyabb magyarázatra, hogy akár egy egyébként nem “életveszélyes” kórokozó vagy kártevő is komoly rendet képes vágni a “legyengült” populációban.

Eddig a háziméhek. Ijesztő, hogy őket ismerjük a leginkább, mégsem tudjuk pontosan, mit tehetünk az érdekükben, de természetvédelmi szempontból “csupán” egy fajról van szó. Drágább lesz a méz, családok mennek tönkre – ez a feketelevesből kortyolt első pár kanál.

A méhek után az ember
A vélhetően általunk generált pusztulás nemcsak a mézelő méhek hatalmas egyedszámmal képviseltetett, de mégiscsak egyetlen faját érinti, hanem az összes viráglátogató rovart. Hazánkban mintegy 700 vadméhfajt ismerünk, nem beszélve az egyéb megporzó rovarokról, például lepkékről, zengőlegyekről.

Ezek között valószínűleg a háziméhnél sokkal érzékenyebb fajok is vannak. Mivel ezekről alig van adatunk, így a pusztulásuk, esetleges eltűnésük körülményeiről, okairól is keveset tudunk.

Ugyanakkor a megporzók fajszámának, változatosságának csökkenése is már súlyos következményekkel járhat, hiszen a különböző típusú virágok sokszor különböző megporzókat igényelnek. És csak a tenyésztett háziméhekkel nem lehet megoldani a fellépő megporzási problémákat.

A híradásokban halljuk, olvassuk: “ha a méhek eltűnnek, akkor…”

De ez csak a jéghegy csúcsa: a háziméheket látjuk, ismerjük, róluk rendelkezünk viszonylag sok információval. Az ilyen hírek hallatán gondolatban mindig tegyünk melléjük még sok száz fajt, minden olyan rovart, amely a növények beporzásáért felelős. Ők is pusztulnak akkor, amikor a méhek. A különbség csupán annyi, hogy értük senki nem kongat lélekharangot.

A bőrünkön ma még nem érezzük, de tartsuk szem előtt: az ökoszisztéma, a természet minket (is) ellátó rendszere addig épülget lefelé, amíg egyszer egy pillanat alatt összeomlik. Mint az otthonunk földrengéskor.

Forrás: 24.hu

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás