Egy őstermelő nyugdíjjogosultsága és szolgálati ideje több tényezőtől és körülménytől is függ. Mégis mennyi szolgálati időt szereznek az őstermelők, és milyen összegű nyugdíjra számíthatnak azok, akik a szolgálati idő alatt mindvégig minimálbér után fizetnek nyugdíjjárulékot? – kérdezte egy olvasó az Adózóna csapatát. Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt az őstermelő nyugdíjára vonatkozó kérdésekre.

Az Adózóna anyaga szerint a kérdés pontosan így hangzott:

"2020 végén regisztráltam főállású kistermelőként. Jelenleg 40 éves vagyok. Szeretném tudni, hogy a jelenlegi szabályok szerint hogyan számít majd be a nyugdíjas éveimbe az az időszak, amikor még nincs bevételem őstermelőként, vagy csak kevés. Az első évben egyáltalán nem lesz bevételem, a második évben is elenyésző összegű. Közben elég sokat dolgozok egyszerűsített foglalkoztatásban. Ha jól tudom, akkor a szolgálati időt arányosítják a bevétel függvényében. Tehát egy évet néznek, és ott ahhoz, hogy őstermelőként meglegyen a 365 napom, legalább a minimálbér után kellene járulékokat fizetnem. Vagy ha egyszerűsített foglalkoztatásban dolgozok amellett, hogy főállású őstermelő vagyok, akkor legalább a minimálbér összegét kellene keresnem egy évben összesen? Milyen összegű nyugdíjra számíthatnék csak minimálbéren 40 év szolgálati idővel?"

Jobb, ha minden őstermelő odafigyel, mit kell tennie, hogy később ne csak fusson a számára megfelelő nyugdíj után - Fotó: Adam's Photovision, Jászszentlászló, illusztráció

A nyugdíjszakértő válasza:

A mezőgazdasági őstermelő – ideértve a tevékenységét a tárgyévben kezdő mezőgazdasági őstermelőt is – a minimálbér 92 százalékának megfelelő összeg után fizeti meg a társadalombiztosítási járulékot. Az előzőektől eltérően az a mezőgazdasági őstermelő, akinek az e tevékenységéből származó, tárgyévet megelőző évben elért – támogatások nélküli – bevétele nem haladja meg a tárgyévet megelőző adóév éves minimálbérének az ötszörösét, az őstermelői tevékenységből származó, tárgyévet megelőző évi bevételének a 15 százaléka után társadalombiztosítási járulékot fizet. A mezőgazdasági őstermelő havi járulékalapjaként pedig a tárgyévet megelőző évi – támogatások nélküli – bevétele 15 százalékának az egytizenketted részét kell tekinteni.

Bevétel, biztosítás, járulékfigyelés

Az őstermelőre a bevétel összegétől függetlenül kiterjed a biztosítás és a járulékfizetési kötelezettség, mely járulékfizetés alapján az érintett személy a teljes időszakra vonatkozóan nyugdíjra jogosító szolgálati időt szerez. Ugyanakkor a minimálbér alatti járulékfizetés miatt a nyugdíj mértéke tekintetében csupán az adott időszak arányos részét szerzi meg szolgálati időként. Továbbá az alacsony járulékfizetés a nyugellátás várható összegét is negatív irányba fogja befolyásolni. Járulékfizetés hiányában természetesen nyugdíjra jogosító szolgálati időt sem szerez a magánszemély.

A minimálbért elérő ellátási alapért az őstermelőnek önként kell magasabb járulékalapot vállalnia.

Egyszerűsített foglalkoztatás esetén a megfizetett közteher alapján az adott napra/napokra szerezhető nyugdíjra jogosító szolgálati idő. Az őstermelőként szerzett arányos szolgálati idő összeadódik a naptári évben egyszerűsített foglalkoztatás alapján szerzett szolgálati idővel. Amennyiben valaki az életpályája során, illetve a béridőszakon belül – 1988-tól a nyugdíjazásig – végig a minimálbér körüli keresetekkel rendelkezett, úgy a részére megállapítható nyugellátás összege nagyságrendileg 86 ezer forint lenne.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás