Évek óta az enyhe telek miatt panaszkodnak a gazdálkodók. A hideg hiányában könnyen áttelelnek a kórokozók és a kártevők, ezért sokkal nehezebb év közben megvédeni a növényeket a betegségektől. Most azonban kamatostul megkapjuk a hideget, de ez is veszélyt jelent a termésre.

Már a december is meglepően alakult az elmúlt évekhez képest. A hőmérséklet ugyanis az átlagosnál 1-2 fokkal hidegebb volt, így reménykedhettünk abban, hogy ezen a télen minden kártevő és kórokozó elpusztulhat a mezőkön. A hideg mellé azonban nem jött meg a várt havazás, ami viszont az áttelelő, őszi vetésű növények védelméhez lenne elengedhetetlen.

A met.hu-n olvasható információk szerint most tovább „fokozódik” a helyzet. Pénteken ugyanis olyan erősségű hidegbetöréssel találjuk szembe magunkat, amire már évek óta nem volt példa. Szombat hajnalra a szélvédett, hóval borított területeken akár mínusz 20 fokig is süllyedhet a hőmérséklet. Ez első hallásra jól hangzik. A kártevők és kórokozók ezt a hőmérsékletet már nem tudják elviselni és elpusztulnak.

Üröm az örömben, hogy a hideg mellé nem érkezik vastag hóréteg, ami megvédené a kifagyástól a szántóföldeken telelő növényeket. Így könnyen előfordulhat, hogy a jelentős fagyok miatt a termés egy része kifagy, ezzel komoly károkat okozva a gazdálkodóknak. Hótakaró hiányában a mínusz 15-20 fokos hőmérséklet ellen nehéz, szinte lehetetlen védekezni, de azért egy próbát megér.

Farkasordító hideg jön, veszélybe kerülhet a termés is!
 

Mesterséges köd előállításával csökkenteni lehet a kisugárzást, ezzel kevésbé hűl le a levegő a növények körül. A megfelelően vastag aeroszoltakaró előállításához erre a célra elkészített ködgyertyákat szoktak használni.

További védekezési mód a szántóföldeken az esőszerű öntözés. Az öntözéssel a növény felszínére jutó víz megfagy, viszont ha ezt követően is folyamatosan esik a víz a jégre, a keletkező keverék hőmérséklete 0 fokos marad. A fagyvédő öntözést mindaddig kell folytatni az ujszo.com információi szerint, amíg a külső hőmérséklet annyira felmelegszik, hogy a növényeken lévő jégréteg felolvad. Ezzel a módszerrel a komolyabb, mínusz 10-15 fokos fagyok ellen is felvehetjük a versenyt.

Kertészetekben még takarással is védekezhetünk a fagy ellen. Arra azonban oda kell figyelni, hogy a takarásra használt anyag (ami lehet fa, nádszövet, keménypapír vagy üveg, de semmiképp ne legyen fólia!) soha ne érintkezzen a növényekkel. Ebben az esetben ugyanis hővezetés útján bekövetkezik az erős lehűlés.

A folytatás kevésbé hideg nappalokat és éjszakákat tartogat, a jövő hét közepére pedig az előrejelzések szerint akár komolyabb havazás is érkezhet.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Marihuánától beállt sertések húsát szolgálják fel luxus éttermekben

2024.07.07.

A sertéseknek adott indiai kender pozitív hatással van a hangulatukra és növeli a testtömeg-gyarapodást. Emellett húsuknak kiváló íze van. Mennyi igaz ebből? Áttekintjük a gazdák beszámolóit és a tudományos kutatásokat.

Tükrök, zene és kefék: Mi nyugtatja leginkább a teheneket?

2024.07.07.

Különböző környezetgazdagítási módszerekkel foglalkozunk. Melyik a leghatékonyabb? Country zene, hangoskönyvek, tükrök, képek vagy kefék és vakarózók?

Módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás

2024.07.06.

Változnak a szabályok, módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás