Kiemelkedő sikereket ért el a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület méreg- és tetemkereső kutyás egysége, az állatok az elmúlt 7 év alatt több mint ezer terepi keresésben vettek részt. Ezek során 454 mérgezéssel kapcsolatos bizonyíték megtalálásával segítették a bűncselekmények felderítését - közölte a szervezet az MTI-vel. Az egyesület szakemberei a Journal of Vertebrate Biology nemzetközi tudományos folyóiratban publikálták a Keresőkutyák használata Magyarországon az illegális peszticid-mérgezések felderítésében című cikket a témáról.

Az írás első alkalommal mutatja be tudományos részletességgel az egyesület ragadozómadár-mérgezések elleni harcban elért eredményeit - olvasható a közleményben. A Helicon Life projekt részeként hozták létre a kutyás egységet. Deák Gábor és kutyája, Falco, miután az Országos Rendőr-főkapitányság Dunakeszi Oktatási Központjában teljesítették a 4 hónapos speciális kiképzést, 2013-ban kezdték meg a munkát. Falco kiképzése a drogkereső kutyákhoz hasonló módszerekkel történt. Neki viszont kábítószer helyett az elhullott állati tetemeket és a leggyakrabban használt mérgeket kellett megtalálnia. Időközben két másik kutya is csatlakozott az egységhez, 2017-ben a Carlo nevű belga juhászkutya és 2020-ban Hella, a németjuhász.

A kutyás egység és egy eset megtalált bizonyítékai a madármérgezések felderítésének egyik legfontosabb támaszai - Fotó: Deák Gábor - www.imperialeagle.eu

Az egység az elmúlt 7 évben 5 országban 1083 keresésben vett részt, 329 mérgezett állatot, 120 mérgezett csalétket és 5 kirakott mérget találtak. A mérgezett állatok 15 madár- és 9 emlősfajhoz tartoztak, köztük 13 védett és 2 globálisan veszélyeztetett faj is volt. A mérgezett csalétkeket 80 százalékban kizárólag az egységnek sikerült megtalálnia, ezzel megakadályozva, hogy azok a táplálékláncba kerülve még több élőlény pusztulását okozzák. Deák Gábor és kutyái több esetben illegálisan lelőtt állatok - többek között egerészölyv, héja, holló, farkas - tetemét találták meg, egy esetben pedig egy illegális vadászaton elejtett vadmacskát kutattak fel.

Karbofurán és társai

A legtöbb szándékos mérgezést az Európai Unióban már 2008-ban betiltott karbofurán tartalmú növényvédő szerek okozzák. Bár a kutyákat a két leggyakoribb méreg keresésére képezték ki, az általuk megtalált tetemekben és csalétkekben a laboratóriumi vizsgálatok további 7 különböző méreganyagot mutattak ki. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a kutyás egység kulcsfontosságú szerepet játszik a gerinces állatok ellen elkövetett mérgezések felderítésében. A parlagi sasok különösen gyakran esnek mérgezés áldozatául. Így abban, hogy a hazai populáció ennek ellenére néhány éves stagnálás után újra növekedésnek indult, nagy szerepe van a keresőkutyás egység munkájának - írta az MME közleménye a madármérgezések témájához kapcsolódóan.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás