Nem most érdemes vegetáriánussá válni, mert egyes zöldségeket a húsárak sokszorosáért kínálnak. Óriási a hiány némelyik konyhakerti növényből. A Boon.hu anyaga szerint borsos árat kérnek többek között a karalábéért és a gyökérért Miskolcon. Pénteken dél­előtt már csak elvétve lehetett hiánycikként jegyzett árukat találni a piacon. A legtöbb kofának vannak állandó szombati vevői, ám a vasárnapi húslevesbe való gyökérzöldségek java már elfogyott. “A hétvégi bevásárlásunk során csak pislogtunk. Azt hittük, rosszul látunk, mikor az ártáblákra vetettünk pár pillantást” - kezdi a Boon.hu riportja.
Gyorsan elfogytak a gyökérzöldségek a miskolci piacról - képünk illusztráció, paszternákok halma
Tessék, tessék! Biotermények a saját kertemből, pici babáknak is bátran adható, nyomokban sem tartalmaz vegyszert!
Így kínálta portékáját Fejes Bertalanné Gizike, aki 250 forintért kínálta a sárgarépa kötegét. A fehéret pedig 350-ért eladta már rég, pillanatok alatt elkapkodták.
Tavaly télen 180-ért árultam a külföldről érkező, üvegházban nevelt karalábé darabját. Most nyár közepén 300 forint volt a hazai. Ez észbontó, még hasonlóra sem emlékszem – magyarázta az egyik kereskedő, akinél még volt egyetlen csomó zöldség, mégpedig 650 forintért.
Azonban nem csak a miskolci agglomerációból érkező gazdák panaszolják, hogy sok kertben ki sem keltek a növények. Az Alföldön, így Szegeden, sőt számos európai országban is hasonló a helyzet.
Mintha háború lenne – meséli az egyik idősebb bácsi, aki kézbe vette, megforgatta, szemügyre vette, mustrálgatta a fehér répákat, majd visszatette az asztalra. Nem értette, miért ilyen drága a termés.
A lengyeleknél sincs elég áru, így ide sem jut belőle
Hétvégén bográcsozunk a kertben. Itt lesznek a gyerekek, de gyökeret nem teszünk bele, irreálisan drága. Ebből a pénzből a húst is hússal eszük inkább – mondta egy férfi a Boon.hu-nak. Régen, ha nálunk hiánycikk volt valami, bepótoltuk lengyel áruból. De most az import is sovány – tudta meg a portál a szomszéd stand mögött álló árustól.
Sokkal drágább a zöldség a húsnál
A borsó- vagy májgaluskaleves sem olcsó, hiszen a második vetésből származó termés kilóját 800-1200 forintos áron adják. A sertéshús 750, a csirkefarhát 200, a bontott csirkének pedig 500-600 forint kilója. Megveszek egy kisebb vagy közepes csirkét 800 forintért, amelyet megtöltök és megfőzők. Ezt elosztjuk, abból mindenkinek jut a tányérjára sovány és zsírosabb falat is. Máskor bőségesen szoktam zöldségeket is tálalni. De most meg kell gondolni, mit teszek bele. A karfiol kilója 200, 300-ért kínálják a kisebb zellereket, gyökeret meg nem is látok sehol – mondta Mezei Imréné, aki nagycsaládosként általában nagy fazékkal főz. A fehérrépa kilója a viszonteladóknál nagykereskedelmi áron eléri az 1200-1300 forintot. Pedig ha lemérnénk a zöldségkötegeket, kiderülne, hogy 1500-2000 forintot kérnek kilójáért. Egyetlen kiló gyökér árából 10 kiló farhátat kapunk, de vehetnénk belőle közel 3 kiló csirkehúst is.
Az őstermelők többsége az időjárást okolja a gyenge termésért
Kegyetlen ez a sivatagi klíma. A mag kicsírázott, de a tavaszi hőségben le­égett - mondta egy idősebb asszony. Szomszédja Görömbölyön gazdálkodik, és 78 éve alatt ilyet még nem látott, nála is csak a második vetésből kelt ki valami.
Ezzel foglalkozom évtizedek óta. Régen március végén, idén viszont csak április második felében tudtunk ültetni, mert korábban fagyok voltak, és a zöldségnek porhanyós talaj kell. A magok és a föld minőségén kívül pedig az időzítés a legfontosabb – magyarázta egy őstermelő, akinek a kertjében bőven termett gyökér.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás