Hirdetés
Mi az, ami hektáronként 1,3 millió forintot hoz Amerikában az amisoknak?
A sáfrány egy iráni eredetű fűszernövény, ami – mint kiderült – nagyon jó bevételi forrást jelenthet a gazdálkodóknak. Olyannyira, hogy Amerikában az amisok sáfránytermesztésből tartják fenn közösségeiket.
A vermonti egyetem kutatói kísérletezni kezdtek, aminek a témája a sáfrány és a sáfránytermesztés volt. Rájöttek, hogy a sáfrány jól bírja a szélsőséges körülményeket, nem kényes és még fűteni sem kell rá. De nem csak ezért éri meg vele foglalkozni. A fűszernövény grammjáért 19 dollárt adnak, ami majdnem 6 ezer magyar forintnak felel meg.
A szinte aranyat érő növény a kísérletekben egy négyzetlábnyi, vagyis 30 x 30 centiméteres területen átlagosan 4,03 dolláros bevételt hozott a termelőnek. (Ez egy hektárra vetítve hozzávetőlegesen 1,3 millió forintnak felel meg.) Ezzel szemben a paradicsom 3,51, míg a téli zöldségek 1,81 dollárnyi hasznot fialnak ugyanakkora, 30 x 30 centiméteres területen.
Hirdetés
Nem kis összeg. A blog.syngenta.hu szerint jellemzően a kisméretű farmokat fenntartó gazdák gondolkoznak a sáfránytermesztés kínálta lehetőségekben, mivel így a kis helyen is komoly bevételre tudnak szert tenni.
Amerikában az amisok és a mennoniták vannak otthon a bizniszben. Szükségük is van rá. Egy családban a 8-10 gyermek sem ritka, egy ekkora „közösséget” pedig a legegyszerűbb a jól fizető sáfránnyal fenntartani. Sőt, szent meggyőződésük, hogy ez az a növény, ami a fiatalokat ott tartja a farmokon a busás bevétel reménye miatt.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés