Mint online felületen működő mezőgazdasági a piactér, a Magro.hu kiemelt figyelmet fordít a webes világban történő jeles napokra is. Hogy mire is figyelnek oda ezen a napon a világ összes országában, és mi mindenre való az Internet, megmutatjuk néhány példán keresztül.

Honnan ered?

Még az 1800-as években húsz ország, köztük hazánk részvételével megalapult a Nemzetközi Távközlési Egyesület (NTE). Bár Bell csak pár évvel később találta fel a telefont, a szikratávíró korában is látták az ágazat jelentőségét. Az Egyesület 1968-ban megalapította a Távközlés Világnapját is. A ’60-as években még katonai célokat szolgáló Internet a ’90-es évekre szélesebb körben is használhatóvá vált, de nem mindenhol. Az NTE fontosnak tartotta tehát, hogy olyan országokban is hozzáférhető legyen, ahol addig nem. Ennek hatására kezdtük el ünnepelni az Internet Világnapját, amit 2002 óta tartunk május 18-án.

A www egy rövidítés, a World Wide Web angol kifejezést takarja, ami azt jelenti, világháló

 

Merre tart az Internet?

Napjainkban több mint 4 milliárdan használnak Internetet különböző célokra. A fejlesztéseknek köszönhetően mind gyorsabb adatátvitelt biztosítanak. A világ egyik legnagyobb és legismertebb cége a Coca-Colán kívül a Google, amely szintén a webes világból indult. Mára már azonban olyan projekten is dolgozik, mint például az önjáró autók és az okostelefonok működési mintájára létrehozott Google Szemüveg.

Az internet segítségével találhat új eladókat/vevőket, hogy jobb áron kereskedhessen!

 

Hogy visszakanyarodjunk a mezőgazdasághoz, az Internet segítségével az agrárszereplők is számos előnyhöz juthatnak. Részt vehetnek gazdafórumokon videó-konferenciával (webkonferencia) a saját otthonukból, irodájukból anélkül, hogy egész napokra kiszakadnának a munkából. Ezzel nem csak időt, hanem pénzt is megtakarítva. Apropó költségek! A net segítségével jobb áron is kereskedhetnek a gazdák, családi vállalkozások és felvásárlók is, hiszen újabb és újabb eladókat/vevőket találhatnak. Minél több üzleti kapcsolat van a láthatáron, annál kedvezőbb árú és feltételű üzleteket köthetünk. Ilyen felület például a Magro.hu mezőgazdasági piactér is.

Megosztás

További híreink

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Hatnapos munkahetet vezettek be, kísérletképpen - támogatná?

2024.07.10.

Drasztikus kísérletbe kezdett a görög kormány egyes iparágakban, a népességfogyás és a szakképzett munkaerő hiánya miatt: hatnapos munkahetet vezettek be, bár szakértők szerint, ezek egyikére sem nyújt megoldást az újítás, mindössze a tüneti kezelésre lehet elegendő.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás