Több afrikai országban hoz létre mintafarmokat Magyarország, valamint helyi képzéssel és ösztöndíjakkal segíti a diákokat. Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint a kisméretű, néhány hektáros parcellákon megmutathatja és kipróbálhatja magát a magyar mezőgazdaság. Többek között búza, kukorica, rizs, paradicsom és uborka, fűszernövények, valamint talaj- és növényvédelmi mezőgazdasági fejlesztések érkeznek Afrikába. Ugyanakkor a táblák gondozását a helyi munkaerő végzi, az adminisztrációs feladatokban számíthatnak a nagykövetségek segítségére, így a magyar szakemberek munkájára csak a rövid kiutazások alkalmával van szükség.

A Magyar Nemzet írta meg, hogy az agrártárca a Külügyminisztériummal együttműködésben idén 4 olyan országot célzott meg, ahol már egyébként is vannak működő projektek: Kenyát, Ghánát, Ugandát és Etió­piát. Később további terjeszkedés várható, majd kiértékelik az eredményeket, 2022-ben pedig javaslatot tesznek a kormánynak az eredményekről és a tervekről. Egy-egy farm tervezett éves költsége a helyi körülményektől függően 20–40 millió forint lesz – írta tájékoztatásában az Agrárminisztérium a lapnak.

Afrikai-magyar mintafarmok létesülnek Kenyában, Ghánában, Ugandában és Etiópiában - képünk illusztráció

Miért éri ez meg Magyarországnak?

Az együttműködés mindkét fél részére előnyös. Az egész világon Afrikában növekszik a leggyorsabban a népesség, az ENSZ becslései szerint a jelenlegi 1,5 milliárdos lélekszám 2050-re megduplázódhat. Az Afrobarometer tavalyi felmérése szerint pedig minden harmadik afrikai fontolgatja az elvándorlást, közülük 27 százalék vágyik Európába. A mintafarmok nemcsak az egyre növekvő embertömeg élelmezésében, az afrikai államok mezőgazdaságának fejlesztésében és a klímaváltozás elleni küzdelemben segítenek, hanem munkalehetőséget is teremtenek.

A programból a magyar mezőgazdaság és a magyar cégek is profitálhatnak

A népességrobbanás nem csak fenyegetés, de egyben lehetőség is, a máig kiaknázatlan afrikai piacért óriási a vetélkedés, ebben a volt gyarmattartó országok némi előnnyel indulnak. Ezért a földrészen nagyon fontos a helyi jelenlét, a bizalom, a személyes kapcsolat, amit a mintafarmok működése ugyancsak megalapozhat. Számos növény esetében látunk lehetőséget arra, hogy piaci lehetőségeket keressünk a magyar szaporítóanyagoknak, vagy különféle rezisztenciákat teszteljünk – fogalmazta meg válaszában az Agrárminisztérium.

Megosztás

További híreink

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás