Számos, a kukoricatermesztéssel kapcsolatos szakmai témát érintettek az előadók a Kukorica Kör Egyesület Szakmai Napján a Dunapataj községhez tartozó Bakodpusztán. Az előadások fő üzenetét, talán az a kérdés fogalmazta meg a legjobban, hogy még hány aszályos évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a gazdálkodók többsége felismerje, a berögzült gazdálkodói szokásokon változtatni kell.

Az említett változtatásokra nem csupán az alkalmazott gyakorlati technológiákban van szükség, de az értékesítés területén is érdemes korrigálni a szokványos lépéseken, akár az eladás módját, akár az időpontját vesszük figyelembe. Ezt a témát fejtette ki Németh István, a Magro.hu ügyvezetője a “Gabonakereskedelem a gyakorlatban” című előadásában.

Statisztikák szerint az árpa közel felét június közepe és július vége között, míg a búza 50 százalékát július közepe és augusztus közepe között adják el a magyar gazdálkodók. A kukorica esetében pedig a szeptembertől november hónapig tartó időszakban értékesítik a megtermelt mennyiség 60 százalékát a termelők. Mint elhangzott, a közvetlen betakarítás utáni értékesítés sokaknak szükséges lépés lehet, de akinek nem feltétlen muszáj betakarítás után eladni, annak érdemes az időzítést átgondolni, hiszen nem biztos, hogy üzleti szempontból az azonnali eladás az optimális döntés.

Németh István_Magro.hu_előadást tart
Mikor adja el a maygar gazda a gabonáját,? Aratás után. - Németh István, a Magro.hu ügyvezetője előadást tart

A bemutatott statisztikákból kiderült, hogy kultúrától és évjárattól függően, de minimum 20-30 százalékra tehető egy-egy éven belül az árszint minimuma és a maximuma közötti különbség.

A példaként citált 2020-as évben, például, az árszintek a mostaninál jóval alacsonyabban jártak: az étkezési búza tonnánkénti ára esetében 56.600 forint volt jellemző, a takarmánykukorica 48.500, a takarmányárpa 47 ezer forint körül járt.

A számokból látszott, hogy 100 tonnára vetítve már egymillió forint fölötti az az összeg, amit az értékesítés jó vagy rossz időzítésével nyerni vagy veszíteni lehet.

Elhangzott, hogy jelenleg jelentős gabonaár-emelkedésre nem lehet számítani, és az időzítéssel kapcsolatban nincsen könnyű dolguk a gazdálkodóknak, ám ebben nagy segítséget jelent a termelőknek a Magro.hu Piactér, ahol akár a napi árak is megtekinthetők, támogatva az optimális döntést az eladásban.

Nagyobb tudatosságra lenne szükség az értékesítésben
Nagyobb tudatosságra lenne szükség az értékesítésben - véli Németh István, a Magro.hu ügyvezetője

Az előadó azt is kihangsúlyozta, hogy az értékesítés tervezettségének javításába a vevőkör szélesítését is érdemes belevenni. Szűkíti a lehetőségeket, ha mindig a megszokott 1-2 partnerben gondolkodunk. Megjegyezte továbbá, hogy sok gazda a hozam bűvöletében gazdálkodik, ám át kellene fordítani a fókuszt a profitra, és azt lenne érdemes átgondolni, mikor, hogyan és milyen kultúra esetében érjük el a profitnak a maximumát.

„Németh István szerint ma már sokkal többet kellene számolniuk a gazdálkodóknak. Költségeket, árbevételt, fedezeti pontot kellene meghatározniuk és meg kellene fogalmazniuk egy konkrét profitelvárást, hogy ki, mit szeretne kihozni a termeléséből.”

Ilyenkor mindig felmerül az a kérdés, hogy megéri-e kivárni az értékesítéssel, ám erre nincsen állandó, univerzális válasz. Ehhez érdemes tesztelni a piacot. A jobb ár elérésében a Magro.hu Magro Gabonaindexe (MGX) is jó fogódzót kínál.

Magro Gabonaindex_MGX
Az MGX értéke emelkedik, ami azt jelenti, hogy jó ideje drágul a gabona Magyarországon

A Magro.hu ügyvezetője arra hívta még fel a figyelmet az előadása végén, hogy mivel a gazdák a vetésforgóban sokféle növénnyel dolgoznak, ezért lehetetlen küldetés minden évben, mindegyik esetében nyerséget elérni, viszont – a javaslat szerint – ez nem is reális cél, mert összességében a gazdálkodásnak kell nyereségesnek lennie és ezért összesítve érdemes nézni az eredményeket.

További piaci információkért kattintson ide!

Magro.hu logó

Kukorica Kör Egyesület logó

 

További híreink

Pár nap alatt leesett a szeptemberi havi csapadékmennyiség

2024.09.15.

A legtöbb helyen pár nap leforgása alatt lehullott a szeptemberi havi átlagos csapadékmennyiség. Országos átlagban 51 mm esett.

Szeptemberi ültetendők – más nézőpontból

2024.09.15.

Ebben a cikkben összegyűjtöttük azokat a zöldségeket és virágokat, amelyek elültetése – különös tekintettel az Egyesült Királyságra – feltétlenül ajánlott, lehetőleg még szeptemberben.

Automatizált kormányzási megoldás érintés nélküli műveletekhez

2024.09.15.

A kínai mezőgazdasági technológiai vállalat, az XAG bejelentette az APC2 AutoPilot Console globális piacra dobását, amely egy automatizált kormányzási megoldás az érintés nélküli műveletekhez.

Soha nem mértek még akkora szelet Magyarországon, mint tegnap

2024.09.15.

Egy ciklon érte el hazánkat, mely jelentős csapadékot és viharos szelet hozott. A Bakonybél térségében több mint 87 mm eső hullott. Az Észak-Dunántúlon és a Balaton környékén viharos, helyenként 90 km/h-t meghaladó széllökések voltak, Kab-hegyen pedig 131 km/h-s szélrekordot mértek.

Eső helyett ma a bitang erős széllökésektől kell tartani ebben a 4 vármegyében

2024.09.15.

Síkvidéken északnyugaton kisebb területen délutánig egy-egy átmeneti 90 km/h körüli széllökés nem zárható ki. Hegyvidéken a Kőszegi-, Soproni-hegységben délutánig, illetve kezdetben a Bakony magasan fekvő részein fordulhat elő efeletti széllökés. 70 km/h körüli vagy feletti széllökések a délutáni órákig északnyugaton (Győr-Moson, Veszprém, Vas megye) előfordulhatnak, majd estére már csak Sopron térségében, Győr-Moson-Sopron megyen nyugati felében. Ezeken a részeken csak hétfő délután mérséklődik tartósan a szél.

Új fejezetet nyithat a mezőgazdasági robotika területén a Solix dokkolóállomása

2024.09.15.

A Solinftec bejelentette legújabb fejlesztését a mezőgazdasági robotika területén: a dokkolóállomást. A boone-i Farm Progress Show-n jelentették be, hogy a fejlesztés elindítása lehetővé teszi a Solix Ag Robotics 100%-ban autonóm működését az egész szezonban, anélkül, hogy kézi utántöltésre lenne szükség.

Partnerhírek
Partner

Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók

2024.09.13.

Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!

Partner

Őszi kalászos gyomirtás? A válasz: Reliance + Silwet Star + Tonivit csomag

2024.09.12.

Az, hogy miért lett fontos a gabonafélék őszi gyomirtása, többtényezős, egyre hosszabb történet. Párat említünk ezek közül a cikkben.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

MTZ 820

Hitelesített telefonszám

5 300 000 HUF

+ áfa
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Perard Optium CL SL

Hitelesített telefonszám

35 000 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 2.900 hirdetés 68 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás