Beköszöntött a jó idő, egyre többen vonulnak ki a szabadba és kezdik rendbe tenni kertjeiket. Van is munka bőséggel, amit ilyenkor el lehet és el is kell végezni, mind a szőlősben, mind a konyhakertben.

Először a szőlővel kapcsolatos munkákról jöjjön néhány fontos észrevétel. Rügyfakadás után és lombosodás előtt még egyszer gondosan át kell tekinteni a szőlőtőkéket, és a száraz csonkokat, esetleg a ki nem hajtott vesszőket le kell metszeni. Ha netalán túlságosan sok termőrügy volna a tőkéken, akkor utómetszéssel még ezek számát csökkenteni lehet.

Mihelyt a hajtások 6-10 cm hosszúra nőttek, el lehet kezdeni a hajtásválogatást: Ennek során az alkalmatlan helyen lévő, túl sűrűn álló hajtásokat kézzel ki kell tördelni. Ezzel eleve megakadályozzuk, hogy a tőke nyáron és ősszel nagyon sűrűvé váljon és a beárnyékolt fürtök ne tudjanak beérni.

Ha még nem történt meg, ezt követően elvégezhetjük az első permetezést. Ennek a szerkombinációját úgy állítsuk össze, hogy egyszerre nyújtson védelmet a peronoszpóra, a lisztharmat, a szürkerothadás, a szőlőatka és a szőlőmoly ellen.

A kártevők közül különösen a szőlőatkák elleni védekezésre kell nagy figyelmet fordítani, mert ezek évről évre veszedelmesebbek lesznek. Az első tünet úgy jelentkezik, hogy a hajtás vontatottan bontakozik ki, a fertőzött tőke nehezen lombosodik és a levelek gyűröttnek látszanak. A kártevők válogatnak a tőkék között; nem mindegyiket támadják meg tavasszal, de később valamennyit ellepik. Védelmet nyújt az atkák ellen a Neoron, a Mitac és a Cascade nevű készítmény

A szőlőskert elgyomosodása ilyenkor kezdődik el. De aki most alaposan kapál, az könnyedén úrrá lehet a gyomnövények fölött. Persze, ha valaki addig vár a kapálással, amíg a gyomok derékig érnek és már elszórták magjaikat is, annak nehéz és fárasztó feladata lesz a szőlősorok megtisztítása.

A szőlő vízigényes növény, különösen most, a hajtásnövekedés időszakában, amikor a képződő szövetek felépítéséhez sok vízre van szükség. Ajánlatos tehát behúzni az öntözőcsövet a szőlősorok közé és alaposan megöntözni a tőkéket.

Most van itt a veteményezés ideje is!

Már most érdemes kiültetni néhány korai paradicsompalántát; ha még talajmenti fagyok jönnének, akkor ezeket be lehet takarni földdel, cseréppel, papírsüveggel, és, a legrosszabb esetben pótolni lehet a kifagyott palántákat. Ültessük a paradicsompalántákat mélyebben, mint ahogy a melegágyban álltak, mert a száruk is gyökeret ereszt, és így többet teremnek.

Itt van a babvetés szezonja is. Vessünk bátran zöldhüvelyű fajtákat is. Ezek a külföldi fogyasztók körében nagyon keresettek, mert nem szálkásodnak, és ha a hüvelyek egy kissé túlfejlettek, akkor is nagyon jó zamatúak. Hétvégi kertekben ez különösen előnyös tulajdonság.

Most vetjük a tökfélék sokaságának a magját is, trágyával dúsított fészekbe. A főzőtök, a cukkini és a patisszon is most kerül talajba, de kerítések, oszlopok befuttatására alkalmas, kevésbé ismert kolbásztök is most kerüljön elvetésre, amelynek combvastagságú gyümölcsei akár két méter hosszúra is megnőnek. Téli csemegét terem a sonkatök, amelynek 1,5-2,0 kg-os gyümölcsei sütésre alkalmasak, kiváló ízűek, kevés energia felhasználásával gyorsan megsüthetők. Érdekességként megemlíthetjük a szivacstököt is. Ennek az az érdekessége, hogy amikor az érett termés külső héját lehúzzuk, akkor alatta egy szivacsszerű képződmény kerül a napfényre; ezzel kiválóan lehet mosakodni, regenerálja a bőrt, frissé, üdévé teszi az embert.

Lehet már vetni a mángold magját, hogy a leveleiből főzött ételekkel felidézzük a nagymama konyháját. Egy négyzetméter mángoldvetés kielégíti egy négytagú család igényét. Ehhez két gramm, azaz egy tasak vetőmagra van szükség. A magvakat 30 cm sortávolságra, 2 cm mélyen kell elvetni; és június közepétől már lehet az első leveleket szedni.

Ha már a babról esett szó, nem hagyhatom el a zsizsik elleni védekezést. Alapja a fertőzéstől mentes vetőmag, ezért csak szakboltban vásárolt, csávázott magot érdemes vetni. Ha a szomszédból mégis fertőződne a babvetés, akkor a betakarított száraz babot helyezzük 48 órára a hűtőszekrény mélyhűtő rekeszébe vagy fagyasztóládába. Ha a kezelés után kivesszük, akkor a továbbiakban kamrában tárolhatjuk a babot; a zsizsik a hidegtől elpusztult.

Forrás: balintgazda.hu

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás