Hirdetés
Milliárdos tejfeldolgozó üzem épült Mágocson
Mintegy 483 millió forintos uniós forrás és több, mint félmilliárd forintos saját erő segítségével létesült tejfeldolgozó üzem a Baranya megyei Mágocson - közölte a beruházó Makrom Kft. ügyvezető igazgatója, Kubik Zoltán a létesítmény átadását követően a Magyar Távirati Irodával. A zöldmezős beruházás eredményeként egy közel 1000 négyzetméteres üzemcsarnok és a hozzá tartozó infrastruktúra jött létre az északkelet-baranyai kisvárosban. A fejlesztésben hűtők, gyártótartályok kerültek a létesítménybe és érlelőkamrák épültek.
Az 1992-ben alakult Makrom Kft. a Vidékfejlesztési Program keretében elnyert 483 millió forintos pályázati támogatás segítségével hozta létre a Zilda nevű, kézműves termékek előállítására alkalmas üzemét, ahol joghurtot, lágy sajtot és érlelt kemény sajtot állítanak elő. A ez első néhány hónapban bérgyártás keretében nagyvállalatok számára dolgoznak, a későbbiekben pedig terveik szerint Zilda márkenéven hozzák majd forgalomba saját kézműves, prémium minőségű termékeiket. A fejlesztés átadóünnepségén az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára, Kis Miklós elmondta, hogy a vidékfejlesztési politika stratégiai célja az agrárgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének fejlesztése, egyúttal a vidéki munkahelyteremtés és munkahelymegőrzés a mezőgazdaságban. Emiatt főként a munkaerő-igényes ágazatok, mint például az állattenyésztés, a kertészet, illetve az élelmiszer-feldolgozás támogatásai kerültek előtérbe - közölte.
170 milliárd forintnál is több a tejágazat fejlesztésére
A tejágazat beruházási elképzeléseinek támogatását 4 főbb beruházási jellegű pályázat szolgálta, melyeken már több mint 170 milliárd forint összegű támogatás odaítéléséről döntöttek. Az államtitkár elmondta, hogy a Vidékfejlesztési Program élelmiszer-feldolgozást támogató első felhívásában eddig 40 tejfeldolgozó üzemet támogattak 9 milliárd forint értékben. Ezen túl elérhető volt a tejágazat számára is a mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítását célzó, mintegy 35 milliárd forint keretösszegű kiírás. Szintén a tejtermelő tehenészetek fejlesztését célozza a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás mintegy 36 milliárd forintos összege is, amely az állatok javát szolgáló szigorú higiéniai és takarmányozási előírások betartásához járul hozzá - írta az Agrárminisztérium.
Hirdetés
A nyilvánosan elérhető legfrissebb cégadatok szerint a tavaly mintegy 30 embert foglalkoztató, 1,9 milliárd forintnyi saját tőkéjű, közel 500 jószágot számláló fejős tehénállománnyal rendelkező Makrom Kft. 2018-ban 650 millió forint nettó árbevételt és 68 millió forint nyereséget ért el. Az előző évben 509 millió forintos bevétel mellett a társaság nyeresége 15 millió forint volt. Az új beruházás további 6 embernek ad munkát.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés