Hirdetés
Minden fronton drágult a kukorica
A kukorica általános drágulása mozgatta a Magro Gabonaindex (MGX) értékét a 41. héten. A búza ára érdemben nem változott és tartja 40 ezer forinthoz közeli tonnás árát a takarmányárpa is. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.
A kukorica nagy erőkkel folyó betakarítása az elmúlt napok sok esőt hozó időjárásának köszönhetően lelassult. Az elsődleges eredmények eléggé ellentmondásosak az összetermés megbecsüléséhez, de az látszik, hogy pillanatnyilag keresleti piac alakult ki az országban. Ennek következtében a kukorica ára drágulni kezdett (+1,5 százalék) a fizikai piacon. A Magro.hu piactéren az átlagára meghaladta a 41,5 ezer forintot a 41. héten. És a takarmánykukorica ára újra növekedési pályára állt a hazai árupiacon is. A decemberi kurzus 4 százalékos drágulás után 45.800 forinton zárta a hetet. Hasonló pályát járt be, de kisebb mértékben drágult a decemberi és márciusi kurzus is. Párizsban (MATIF/EURONEXT) újra visszaerősödött a kukorica a 39. héten tapasztalt árszintre. Ez azt jelentette, hogy 165,5 eurón lehetet kötni a novemberi és 173,75 eurón a januári terményt. Enyhe pluszban zárta a múlt hetet a kukorica Chicagóban (CBOT/CME) is. 0,5 és 1,5 százalék közötti emelkedést láthattunk az árakban. Ezzel a decemberi termény ára 154,01 dollár, míg a márciusi kukoricáé 158,1 dollár lett. A riport írásának idején 6 ezer tonnányi árualap volt elérhető és továbbra is nagyon erős a keresleti nyomás a piactéren: összesen 19 ezer tonnát vennének.
A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren | ||||||
2015. aug. | 2015. szept. | 2015. | ||||
38. hét | 39. hét | 40. hét | 41. hét | |||
Átlagár (Ft/t) | 41 656 | 40 409 | 40 678 | 40 741 | 40 938 | 41 575 |
Kötési mennyiség (t) | 5 915 | 6 012 | 1 122 | 1 847 | 1 715 | 4 100 |
Továbbra is stabil a búza prompt átlagára. A 41. héten a malmi búzáé 48.050 forint lett, míg a takarmánybúzát 45.050 forintos átlagáron adták, illetve vették. Biztosan állíthatjuk, hogy a hazai határidős búzapiaccal való foglalkozás most akár a szívbetegeknek is javasolt, annyira izgalommentesen telnek a napok és hetek. Az étkezési búza decemberi árfolyama még mindig 47.900 forint, míg a márciusi kurzus végre megmozdult a múlt héten, 300 forinttal, 48.500 forintig csökkent. A takarmánybúza piacán minden változatlan: a decemberit 45.300, a márciusit 45.900 forinton lehet lekötni. A múlt heti „hezitálás” után felfelé indult a búza ára a Párizsi Árutőzsdén (MATIF/EURONEXT). 2 százalékos emelkedés után 179 eurón zárta a decemberi, kisebb mértékű pozitív elmozdulás után pedig 186,5 eurón a márciusi búza a múlt hetet. Érdekes utat járt be a búza Chicagóban (CBOT/CME). A kezdeti erősödés után minden árfolyam több-kevésbé visszatért arra az árfolyamra, ahonnan elindult. Így a decemberi kurzus 187,91 dollár, a márciusi pedig 190,7 dollár lett. Aktuálisan összesen 7 ezer tonna búza eladó és 1 ezer tonnára van kereslet a piactéren.
Hirdetés
A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren | ||||||
2015. aug. | 2015. szept. | 2015. | ||||
38. hét | 39. hét | 40. hét | 41. hét | |||
Átlagár (Ft/t) | 46 744 | 46 084 | 47 064 | 48 719 | 46 841 | 46 748 |
Kötési mennyiség (t) | 7 300 | 7 115 | 1 997 | 2 200 | 2 402 | 2 715 |
Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Fokozott tűzveszélyt jelent a szárítókban hagyott napraforgó, cirok
A betakarítás folyamatosságát a csapadékos időjárás megtöri. A szárítók üzemeltetői nehéz helyzetben vannak, mert nem tudják, mikor folytatódhat a betakarítás (talán már holnap), ezért gyakran a toronyban hagyják a terményt, nem ürítik le. Ez akkor is veszélyes, ha ügyelnek arra, hogy a felső nedves tömeg is megszáradjon.
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 74 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés