Belátható közelségbe ért a búzaaratás kezdete, ezért egyre több hír foglalkozik a várható termésmennyiséggel. Nos, a mértékadó USDA szerint ebben a gazdasági évben 751 millió tonna fölé várható világszinten a búza mennyisége. Ez bő 2 százalékkal több a tavalyinál. Ennek a többletnek Oroszország, Ausztrália és az USA lesz az elsődleges forrása. Az EU – Franciaországnak köszönhetően – várhatóan nem teljesít majd jól. Ott akár 30 százalékkal is kevesebb búza terem majd. Itthon a tavalyihoz hasonló mennyiség várható. A Magro Gabonaindex (MGX) aktuális értéke a cikk írásának idején 8241 ponton állt. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Amilyen unalmasan telt a március, olyan eseménydús eddig az április a kukoricát illetően a BÉT-en, ám mindez csak magyar viszonylatban értendő. Előbb 44 ezerről 43 ezerre csökkent, majd a múlt héten 43.400 forintig erősödött vissza a fronthavi jegyzés. 12 hónappal ezelőtt egyébként hasonló mélységekben járt a görbe. Akkor egy dinamikus drágulási folyamat kezdődött, most erre a várható nagy termés miatt kevés az esély. A hazai fizikai piacon stabilak a kukoricaárak. Átlagosan 42.328 forint volt a Magro.hu piactéren a 16. héten. A Dunántúl és az ország többi része között a szokásos 2 ezer forintos árkülönbség volt megfigyelhető.

[csali-szalag]

Gondoljon már most a gyomirtásra! Kattintson a képre és kérje az ingyenes listát a gyomirtó szerekről.

Szintet lépett a kukorica jegyzése Párizsban (MATIF/EURONEXT). Egy huszáros emelkedéssel áttörte a 172,5 eurós szintet és 173 eurón fejezte be a múlt hetet. Mindez azonban nem hozta lázba a vevőket, mert elég kevés kötés történt. Húsvét után csökkentek a kukoricaárak Chicagóban (CBOT/CME) és ezzel a legközelebbi jegyzés megközelítette a tonnánkénti 140 USD-t. Ez az ár jelentett már több alkalommal a minimumot ebben az évben, így nagy kérdés át tudja-e törni a görbe ezúttal ezt az akadályt. A forgalom mindenestre igen élénk. Jelenleg 2 ezer tonna kukorica keresi új gazdáját a hazai piactéren, viszont óriási mennyiséget, 150 ezer tonnát vennének, meglehetősen jó áron.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
  2017. feb. 2017. márc. 2017.
13. hét 14. hét 15. hét 16. hét
Átlagár (Ft/t) 39 543 41 340 42 451 42 323 42 323 42 328
Kötési mennyiség (t) 12 680 12 441 2 451 2 222 2 674 3 215
A kukorica átlagárának alakulása
 

Hozzávetőlegesen a tavaly ilyenkor tapasztalt árakon lehet kereskedni a hazai fizikai piacon a búzával. Az étkezési búza tonnája átlagosan a 44 ezer, a takarmánybúzáé a 43 ezer forintot közelíti alulról. Folytatta negatív szériáját a búza a párizsi árutőzsdén (MATIF/EURONEXT). Egy tonnát immár „csak” 162,50 eurón lehet jegyezni. Az ár megítélése viszonylagos. Nem tűnik magasnak, de csak addig, amíg vissza nem idézzük, hogy tavaly ilyenkor 8,5 százalékkal voltak alacsonyabbak a jegyzések. Sok-sok heti stagnálás után említésre méltó csökkenés volt a búzaárakban Chicagóban (CBOT/CME). 149 USD alá ért és ilyen mélységben utoljára az idei év kezdetén tartózkodott. A börze forgalma emelkedő tendenciát mutat. Jelenleg 3 ezer tonna búza keresi új gazdáját a hazai piactéren és 52 ezer tonnára van vevő.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
  2017. feb. 2017. márc. 2017.
13. hét 14. hét 15. hét 16. hét
Átlagár (Ft/t) 40 521 36 405 40 990 43 374 43 374 43 387
Kötési mennyiség (t) 8 513 10 730 2 001 2 700 2 388 1 998
A búza átlagárának alakulása
  Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás