Módosult az EMVA Irányító Hatóság vidékfejlesztési projekteket érintő tájékoztatója. A Széchenyi2020 honlapon elérhető iránymutatás a nyertes pályázók számára a fejlesztéseik során előkerülő kérdésekben nyújt segítséget. A változtatás a gazdák vidékfejlesztési beruházásainak eredményes megvalósítása érdekében történt - írja az Agrárminisztérium honlapja. A most megjelent módosítást a már beérkezett kifizetési kérelmek gyakorlati tapasztalataihoz igazodva alakították ki. Ennek megfelelően elsősorban a mérföldkövek módosítása, a változás bejelentés, illetve az építési költségek elszámolásának szabályai kapcsán változott, illetve egészült ki a korábban megjelent iránymutatás.
A vidékfejlesztési projektek megvalósítását segíti a változtatás
Az építési költségek elszámolásának szabályai tekintetében kiemelték, hogy az Építési Normagyűjtemény (ÉNGY) az egyes építési tételek tekintetében maximális elszámolható árat – úgynevezett referenciaárat – tartalmaz. Amennyiben – például a közbeszerzési kötelezettség miatt – kötöttek a tényleges árak, a kedvezményezett a támogatási kérelem benyújtásakor érvényes ÉNGY kódokkal beazonosított tételek szerint számolhat el. Azonban csak a kifizetési igénylés benyújtásakor érvényes ÉNGY referenciaárak mértékéig.

A Vidékfejlesztési Programban társfinanszírozott projektek megvalósításával kapcsolatos gyakorlati kérdésekről megjelent tájékoztató a www.szechenyi2020.hu oldalon elérhető.

Erről szól az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásával biztosított pénzügyi eszközök fenntartható és hatékony befektetési lehetőséget kínálnak a magánszemélyek és a vállalkozások, illetve az erőforrások fejlesztéséhez a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki gazdaságban. Segítik a kedvezményezettek széleskörű fejlesztési céljainak megvalósítását, és lehetőséget biztosítanak a források újbóli felhasználására, ezáltal további beruházásokat ösztönözve. Az EU mezőgazdasági és erdészeti ágazatának fejlesztéséhez, illetve a vidéki térségek általános fejlesztéséhez a Közös Agrárpolitika (KAP) második pillérének finanszírozási eszköze, az Európai Strukturális és Beruházási Alapok egyike, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) biztosít támogatást. A 2014-2020 közötti időszakban az EMVA 96 milliárd eurót meghaladó teljes költségvetése lehetőséget biztosít a mezőgazdasági és erdészeti fejlesztésekre, támogatja a környezeti/természeti erőforrás-gazdálkodást, valamint a vidéki gazdaság fenntartható fejlesztését. Az EMVA támogatása a vissza nem térítendő támogatási forma mellett egyre nagyobb arányban nyújtható pénzügyi eszközökön keresztül. 2007-et követően az EMVA-ból biztosított pénzügyi eszközök iránti kereslet folyamatosan növekedett, különösen a pénzügyi és gazdasági válság kirobbanását követően, amely jelentősen csökkentette a vidéki területek és a mezőgazdaság számára rendelkezésre álló forrásokat.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás