Hirdetés
Műholdas továbbképzést tartanak Budapesten
A műholdas megfigyelés, a földfelszín letapogatása ma már nem áll távol a mezőgazdaságtól, sőt! Sokat segítenek a műholdfelvételek akár egy kárfelmérésnél, vagy épp egy tervezési folyamat során is. Most egy egy hetes továbbképzést kapnak Budapesten meteorológiai szakemberek és törvényhozók a Föld-megfigyeléssel kapcsolatban.
Az egy hetes továbbképzésen a FAO által meghívott szakértők (meteorológusok, távérzékeléssel foglalkozók és klímaszakértők) cserélnek ismereteket európai országok képviselőivel. A képzés célja, hogy az időjárási és éghajlati adatok pontosságát javítsák, amivel a mezőgazdaság és az élelmiszeripari termelés volumene tovább javulhat.
A mezőgazdaságnak kiemelten fontos ez a továbbképzés, ugyanis az éghajlatváltozás elsősorban az ágazatban dolgozókat sújtja. A természeti kockázatok károsíthatják vagy akár tönkre is tehetik a felszerelést, a vetést, veszteséget okozva a növénytermesztésben, az állattenyésztésben, a halászatban és erdészetben egyaránt.
Hirdetés
Ugyanígy, aszály idején a legtöbb kár a mezőgazdaságban keletkezik, ahol a károk 84 %-a realizálódik. Egy árvíz hatása nem mérhető a komoly szárazságéhoz. Lassú, elhúzódó jelenségként utóbbi hatásai idővel egyre gyűlnek – olvasható a FAO sajtóközleményében.
A képzés résztvevői foglalkoznak a hét során a növényzet- és haszonnövény, illetve műholdas földfelszín megfigyeléssel. Ezen túl gyakorlati tréningben részesülnek műholdas alkalmazásokból és abból, hogyan lehet a távérzékelést a mezőgazdasági döntéshozatali modellekkel ötvözni.
A jelenlevő országok bemutathatják az általuk alkalmazott sikeres megoldásokat: Szerbia a technológia és a döntéshozatal összekapcsolását, a horvát nemzeti meteorológiai és hidrológiai szolgálat az erdőtüzekkel kapcsolatos tevékenységüket. További esettanulmány Románia példája lesz, ahol a távérzékelést alkalmazzák a mezőgazdaságban és az aszálymegfigyelésben.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés