Múltidéző a Rákosi-korszakból: az aratás, mint hazafias kötelezettség

„A megye termelőszövetkezeteinek döntő többsége már befejezte az aratást, de 66 termelőszövetkezetben még jelentős területeken áll a gabona. Sürgős segítséget kell adni a Biharnagybajomi December 21-nek, a hajdúszováti Új Kenyérnek és Vörös Csillagnak, a csökmői Kossuth és Haladásnak, a nagyhegyesi Rákóczinak. A szemveszteség elkerülése érdekében minden erőt mozgósítsanak ezeken a területeken, vonjanak be külső kézierőt is, hogy elébe vágjunk a szempergésnek” – írta 1953-ban a debreceni Néplap a kullogó termelőszövetkezetekről.

A bevezetőben írt szöveghez kapcsolódóan megírták, hogy "Nagymértékű a lemaradás a Debrecen-Macs Néptanács, Ondód-Dózsa, Szepes-Uj Élet, Ujtikos-Uj Erő termelőszövetkezeteknél, ahol száznál több hold várja még a kaszát."

A Magyar Hang számolt be róla, hogy Rákosi Mátyás 1947-ben készült búzaszemlélős portréja pontosan szemlélteti, hogyan formálta a kommunista politika a saját képére a mezőgazdaságot, sajátította ki a magvetést és az aratást, de az új kenyér ünnepét is. Az aratás hazafias kötelezettség lett, a sikert a szilárd brigádszervezetek biztosították. A munkaerő jó összefogásával, gazdaságos beosztásával, fegyelemmel lehetett csak gyorsan, veszteségmentesen betakarítani hosszú hónapok munkájának eredményét, de a learatott terményt a kulákoktól is meg kellett óvni. Az 1950-es évek pártsajtója mindezt így adta elő: 

„A napról napra élesedő osztályharc következtében a mezőgazdaságban is számítani kell az ellenséges elemek, elsősorban a kulákok fokozottabb ellenállására. Ezek minden eszközt megragadnak, hogy megzavarják az aratás és cséplés sikeres végrehajtását és súlyos károkat okozzanak a dolgozó parasztságunknak és az egész népgazdaságnak.”

Nagy Imre 1953-as miniszterelnöki programja 

„Ismeretes, hogy mezőgazdasági termelésünk döntően az egyéni gazdaságokon nyugszik, melyeknek termelését az ország nemcsak hogy nem nélkülözheti. Ellenkezőleg, országos érdek termelésük fejlesztése úgy a földművelés, mint az állattenyésztés terén.

Ennek érdekében már az idén megtiltja a szokásos őszi tagosítást, amely az önkényes földbirtokcserével akadályozta a föld gondos művelését és csökkentette a gazdák termelési kedvét.”

1953. július 4-én hangzott el a Parlamentben Nagy Imre történelmi jelentőségű miniszterelnöki programbeszéde, amelyből a fenti idézet is származik. Reformprogramjának lényegi eleme volt a mezőgazdaság fejlesztése, az egyéni gazdaságok támogatása, a termelőszövetkezetek feloszlásának, a kilépés lehetőségének biztosítása. Aztán az 1954–1955-ös moszkvai politikai visszarendeződéssel Magyarországon a régi vezetők kerültek ismét helyzetbe. Emiatt Nagy Imrének 1955 áprilisában távoznia kellett.

A Csepel teherautó 

Az Ikarus mellett a magyar ipar emblematikus darabja volt a Csepel. A 40-es évek végi iparosítási időszak szülötte ez a szériagyártott teherautó, amelynek kevesebb, mint három évtized adatott. A 60-as évekre egyik legfontosabb exportcikké vált. Az egykori szigetszentmiklósi Dunai Repülőgépgyár helyén 1949 novemberében kezdte meg működését a Népgazdasági Tanács által bejegyzett Csepel Autógyár Nemzeti Vállalat. Új modell helyett az 1944-es Steyr D 380-as teherautó benzines és dízel változatának gyártási jogát szerezték meg. Az osztrák Steyr Művek háborús jóvátételként a Szovjetunió tulajdonába került, a szabadalomért és a gyártási tervdokumentációért valutával és élelmiszerrel fizetett a magyar kormány.

Itthon széles körben használták: a katonaság mellett mezőgazdasági munkákra és az áruszállításban is. 1959-ben debütált az emblematikus D-344-es modell, amit egészen 1975-ig gyártottak. Aztán a KGST nyomására a Csepelnek fokozatosan a buszgyártásra kellett átállnia. Az utolsó Csepel teherautó 1977-ben gurult ki a gyárból, amelyet 1992-ben számoltak fel. Fennállása alatt összesen 125 ezer Csepel teherautó készült a szigetszentmiklósi üzemben, amely egy időben tizenegyezer embernek adott munkát.

A cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/32. számában, annak is az Időgép mellékletben jelent meg 2022. augusztus 5-én.