Hirdetés
Mustba darálva a bogár tönkre teszi a bort, de egyébként is igen káros
Az ázsiai vagy másik nevén harlekin katica első látásra nem tűnik veszélyes fenevadnak, pedig komoly károkat okoz Európa-szerte. És már nem csak az őshonos katicafajokat, de a termést is veszélyezteti ez a betolakodó faj.
A harlekin katica egy érdekes katicabogár. Külsőre szinte teljesen megegyezik az Európában őshonos katicafajtákkal, tulajdonságai azonban teljesen másak. Rendkívül falánk állat ugyanis. Egy egyed naponta akár 65 levéltetűt is képes elfogyasztani. Éppen emiatt kezdték alkalmazni Európában és Amerikában, főként üvegházi növények biológiai védelme érdekében.
Azonban balul sült el a dolog. Nem sikerült az ázsiai katicákat az üvegházakon belül tartani, így rendkívül gyorsan szaporodásnak indultak. Szakemberek már inváziós fajként tekintenek rá és arra számítanak, hogy az őshonos fajokat ki fogják szorítani élőhelyükről. Ennek nagyon egyszerű az oka: eleszik előlük a levéltetveket.
Hirdetés
Sőt, már a harlekin katicáknak sincsen mindenhol elég levéltetű, így egy új oldalukról mutatkoztak be nemrégiben. Azokon a területeken ugyanis, ahol már nem talál magának táplálékot, a gyümölcsöket is előszeretettel dézsmálja meg.
Ez leginkább a szőlészek esetében jelent problémát. Szüret idején, ha nem veszik észre a fürtökben lévő katicákat és azokat beledarálják a mustba, azok kémiai anyagaikkal rontják a bor ízét, minőségét. Tömeges megjelenése estén engedélyezett a védekezés a harlekin katica ellen, de mivel kevés olyan szer van, amely biztosan irtaná, így nem egyszerű dolog. Sőt, mivel szüret idején jelenik meg a szőlőfürtökön, az alkalmazható szerek élelmezésügyi várakozási idejére is kiemelten figyelniük kell a termelőknek.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kétszer ad, aki gyorsan ad
El Niño-hatás, aszály, jégverés, hőségriadók. Júniusban aratott kalászosok, hektikus terménypiacok, hatóanyag-kivonások. AÖP-támogatott mikrobiológiai termékek, talajegészség józan ésszel is felmérhető felértékelődése. A szármaradványok irányított bontásával a talajok nitrogén-, foszfor- és káliumtartalmának, valamint mikroelemeinek pótlása. Ismerős, ugye? Mi most egy másik nézőpontra hívjuk fel a figyelmét.
Fokozott tűzveszélyt jelent a szárítókban hagyott napraforgó, cirok
A betakarítás folyamatosságát a csapadékos időjárás megtöri. A szárítók üzemeltetői nehéz helyzetben vannak, mert nem tudják, mikor folytatódhat a betakarítás (talán már holnap), ezért gyakran a toronyban hagyják a terményt, nem ürítik le. Ez akkor is veszélyes, ha ügyelnek arra, hogy a felső nedves tömeg is megszáradjon.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 75 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés