Új piacok megszerzéséhez, de a meglévők megtartásához is növelni kellene a fogyasztást előkészítő és segítő folyamatok (post harvest) alkalmazását a hazai zöldségeknél és gyümölcsöknél. Ezekkel ugyanis a boltba kerülő termények a vevőigényeket magas színvonalon kielégítő áruvá válnak.

A FruitVeb adatai szerint a magyarországi kereskedelmi forgalomba kerülő zöldségnek és gyümölcsnek átlagosan 30-35 százaléka kerül valamilyen formában előkészítve a fogyasztóhoz, az arány növényfajonként és fajtánként eltérő.

Az előkészítés növeli a termék értékét, ha a zöldséget, gyümölcsöt a termelők a betakarítást követően olyan módon készítik elő a fogyasztók számára, amelyre a legnagyobb igény van. Az előkészített áru jobban eladható, mint a post harvest folyamaton át nem esett lédig - ömlesztett - termék.

Ugyanakkor a magyar vásárló szereti fizikailag is megfogni az árut, a frissességét ellenőrizve válogatnak, így a piacra például célszerűbb lédig terméket szállítani, és vannak olyan termékek is, például a tölteni való paprika, amelyeknél a vevő nem fizetné meg a többletköltséget.

A post harvest eszközök ma már nemcsak a külcsín javítását szolgálják, hanem az eltarthatóságot és az élelmiszerbiztonságot is növelik, továbbá a nyomon követhetőség szempontjából is fontos az előkészítési folyamat.

A fejlett és jelentős vásárlóerővel rendelkező piacokon gyakran már az egyedi csomagolás kerül előtérbe, amely nemcsak védi és kívánatosabbá teszi az árut, hanem sok információt is tartalmaz róla. Magyarországon is vannak már olyan magyar termékek, amelyek csomagolva, esetenként félkész termékként kerülnek az áruházláncokba.

A csomagolás árát keményen meg kell fizetnie a vásárlónak
 

Az előkészítés technológiái jelentősebb beruházásokat is igényelhetnek. A gépek alkalmazása - például paprika, paradicsom csomagolásánál - ma már szinte nélkülözhetetlen.

Füredi Gábor, post harvest területén két évtizede tevékenykedő Hand Kft. ügyvezetője az MTI-nek arról beszélt, hogy a post harvest előrelátó és szakszerű alkalmazása segítséget jelenthet a termelőnek a piaci anomáliák elkerülésében is, akár a túlkínálat okozta veszteségek csökkentésében. Példaként említette, hogy a múlt évben Magyarországon rendkívül jó volt az almatermés, de az orosz embargó következtében fellépő árubőség miatt lépéshátrányba kerültek a magyar termelők a külföldi piacokon, miután az országban gyengén fejlett a post harvest. Még elegendő ládát sem tudtak biztosítani a szállításhoz - idézte fel.

Megjegyezte: a kevésbé fejlett országokban megtermett zöldség és gyümölcs akár 40 százaléka is kárba megy a post harvest hiányában.

Az első magyarországi post harvest konferenciát a tavasszal Debrecenben szervezte meg a Hand Kft., lebonyolításában részt vett a Debreceni Egyetem és a helyi Akadémiai Bizottság is.

Forrás: MTI

 

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás