Hirdetés
Nagy István szerint többen dolgoznak a hazai mezőgazdaságban, mint a rendszerváltozáskor
Többen dolgoznak a magyar agráriumban, mint a rendszerváltozáskor – jelentette ki az agrárminiszter a Fejér vármegyei Zámolyon, ahol átadták a Tamfarm Kft. új telephelyét. Nagy István szerint nem igaz, hogy kevesebben dolgoznak a magyar mezőgazdaságban, hiszen a gépesítés, automatizálás, robotizáció térnyerésével és új technológiák bevezetésével sok helyen kiváltották ugyan az élőmunkát, ugyanakkor ezzel növelték is az agráriumhoz kapcsolódó iparágakban dolgozók létszámát. Ezért történhetett meg az, hogy nőtt a magyar agráriumban dolgozók száma.
Az MTI közleménye szerint a tárcavezető örömtelinek nevezte, hogy hazánk mezőgazdasága az elmúlt évtizedekben képes volt válaszokat adni azokra a kihívásokra, amelyeket például az aszályok, a belső piacok elvesztése vagy a gyors éghajlat- és klímaváltozás hozott magával. Olyannyira sikeres volt ez, hogy a magyar agrárium évekkel ezelőtt kitűzött célját, miszerint az agrárexport 2027-re érje el a 15 milliárd eurót, már most sikerült elérni, ezért a célokat újra kell fogalmazni - mondta.
Nagy István az export összetételével kapcsolatban elmondta: korábban a magyar mezőgazdaságra az volt a jellemző, hogy alapanyagot exportált és abból készített készterméket importált. Mostanra viszont a magyar agrár- és élelmiszerexport 72 százaléka feldolgozott termékből áll, amelyeknek jelentős a hozzáadott értéke.
Hirdetés
A miniszter beszélt arról is, hogy a kormány Európában egyedülálló módon az uniós forrásokhoz a maximálisan adható 80 százalékot teszi hozzá nemzeti forrásból, ezzel pedig megháromszorozódott a rendelkezésre álló támogatási keret, így "egy ciklus alatt hármat tudunk előre lépni".
A politikus hozzátette: ezért "nőnek ki a földből" új mezőgazdasági telephelyek országszerte, amelyek aztán "tolják előre a magyar nemzetgazdaságot". Nagy István kiemelte: az elmúlt bő egy évtized sikerei azt eredményezik, hogy ma már van értelme a vidéki létnek, és érdemes az agráriumban dolgozni.
Törő Gábor, a térség országgyűlési képviselője méltatta a Tamfarm Kft. tulajdonosát, a Tamási-családot, mert a mezőgazdasággal kapcsolatos víziójuk kitörési pont lehet a jövőben, miközben helyben adnak munkát és értéket teremtenek.
Tamási Péter, a Tamfarm Kft. ügyvezetője elmondta, hogy családjuk több mint 30 éve mezőgazdasággal foglakozik, földjeik nagy része Zámoly környékén van, így jött az igény egy központi telephelyre. Jelezte, hogy ennek megvalósításában nagy segítség volt a pályázat.
A Terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása című felhívásra nyújtottak be támogatási kérelmet, amelyből zöldmezős beruházásként jött létre az új telephely.
A családi gazdaság az 1,6 milliárd forintos projekt részeként az első ütemben felépített két, egyenként 6000 tonnás terménytárolót, egy gabonaszárítót két tisztítóval és beszerezte a szükséges anyagmozgató gépeket. Mindehhez valamivel több félmilliárd forintnyi támogatást nyertek el.
Ezzel párhuzamosan elkészült egy 800 négyzetméteres mezőgazdasági gépjavító és kiszolgáló épület, a megfelelő telepi infrastruktúrával. Ezt saját erőből és banki hitelből, támogatás nélkül építette meg a cég.
A nyilvános cégadatok szerint a Tamfarm Kft. a 2023-as üzleti évben 207,8 millió forint nettó árbevétel mellett 23 millió forint nyereséget ért el. Tavalyelőtt 131,1 millió forintos nettó árbevételt és 48 millió forintnyi adózott eredményt realizált a társaság - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Talajmegújítás és megelőzés: a kukoricatermesztés jövője Magyarországon
A mezőgazdaság folyamatos változások előtt áll, de a Kukorica Kör Egyesület megoldást kínál a kihívásokra. Ebben az évben újra a „Kukoricázz Velünk!” termelési versennyel, az agrár rendezvényeken történő hangsúlyos megjelenésükkel és hasznos szakmai tartalmakkal segítették a gazdákat a hatékonyabb termesztési technológiák elsajátításában.
Közel hét évtizedes tapasztalat és csúcsgenetika: az Alta Seeds útja a magyar piacra
A UPL cégcsoport tagjaként az Advanta Seeds nemesítőház európai és észak-amerikai prémium portfólióját az Alta Seeds vetőmagok képviselik. Magyarországi leányvállalatunk, az Advanta Seeds Hungary Kft. 2024-ben alakult.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatBioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Több mint 1.000 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés