Hirdetés
Nagy öröm a sertéstartóknak: elismert fajta lett a fekete mangalica
Jó hírről számolhatunk be a mangalicatenyésztéssel kapcsolatban. Az egykor kihaltnak elkönyvelt fekete mangalicát az Agrárminisztérium 2019. júniusában önálló fajtának ismerte el, és a 2020. január végén megjelenő állattenyésztési rendeletmódosítással felkerül a védett őshonos fajták listájára. A mangalica sertésnek egykor 4 színváltozata létezett. A változatok közül a fekete mangalica 1860-1890 között jelent meg, azonban tenyésztése alacsonyabb egyedszámban történt, mint a szőke, a vörös vagy a fecskehasú színváltozatú fajtáké.
Több szakirodalmi publikáció és hivatkozás szerint a legellenállóbbnak tartott fekete mangalica az 1920-as éveiben eltűnt a köztenyésztésből, ezért szakmai körökben kihaltnak nyilvánították - írta a Magyar Állattenyésztők Szövetsége. Szabó Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének (MOE) egykori titkára a 90-es évek végén a Duna-Tisza közén, Szank település határában látott meg egy legelőre kipányvázott fekete mangalica kansüldőt, ami fenotípusa alapján csaknem hibátlan volt. Utólag már úgy vélik, hogy az egyed egy mutáció eredménye volt, mert fecskehasú kocákkal pároztatva nagy százalékban születtek fekete színű malacok. Ez indította el a szakemberben az ötletet, hogy megvalósítsa a fekete mangalica kitenyésztését.
Újratervezés és újraindulás
A 2005-ös OMÉK alkalmával a szakember poszteren mutatta be a keresztezési kísérlet eredményeit. Ekkor 40 nőivarú és 2 hímivarú fekete mangalica növendék volt állományban, ami még nem volt elismert fajta. 2007-ben gazdasági okok miatt értékesítették az állatokat, 2013-ban pedig 3 társ-törzstenyészetből visszavásároltak 20 nőivarú és 6 hímivarú fekete mangalica malacot és süldőt. Ezzel kezdődött a fekete mangalicafajta kialakítására irányuló újabb kísérlet. A fajtarekonstrukció egyik legfontosabb lépése az volt, amikor a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete 2016-ban együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karával, továbbá a tenyésztési hatóság jóváhagyta a fekete mangalica állományok kutatási célú vizsgálatára benyújtott kérelmet.
A genetikai vizsgálat jó eredményt hozott
Az állomány valódi genetikai értékének megállapítása érdekében 2017. kora nyarán származás ellenőrzési és populáció genetikai vizsgálatokat végeztek el. A DNS mikroszatellit vizsgálatok eredményei szembetűnő különbséget jeleztek a 3 mangalica fajta és a fekete egyedek között. Megállapították, hogy a fecskehasú és a fekete mangalica áll egymáshoz a legközelebb genetikailag. Ugyanakkor a közöttük fennálló különbség szignifikáns. A fekete mangalicában olyan fajtaspecifikus allélt találtak, ami megerősítette a fecskehasú és a fekete mangalica elkülönülését. Céltudatos tenyésztői munkával növelhetővé vált a genetikai távolság, így a fekete mangalica különálló fajtaként rekonstruálható volt - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés