Sokan foglalkoznak bodzavirág szedéssel és értékesítéssel, azt gondolná az ember, hogy akkor ez biztosan jó üzlet. Sajnos ez egyáltalán nem így van. A bodzavirág kilóját 130-150 forintos kilónkénti áron veszik át, amiből valljuk be, nem lehet meggazdagodni. Nyemcsok László újságíró tapasztalatait olvashatják a következő sorokban.

Nem lehet ez ördöngős tevékenység, ha sokan csinálják, és állítólag jó kis jövedelemkiegészítést érnek el belőle - morfondírozok, miközben egy bőven termő területre tartunk. Az hétpecsétes titok, hova, nem kellene, hogy a konkurencia az újságból tudja meg az előzetesen felderített helyet. Társam a békéscsabai Such Pál, aki a májusi, június eleji bodzaszezonban gyerekkora óta gyűjti a virágot.

Megérkezésünk után kipakolunk a bodzarengetegben, az viszont már első ránézésre látszik, hogy Murphy-törvény szerint a legnagyobb, a legszebb tölcsérek a bokor tetején, elérhetetlen magasságban vannak.

- Ezért hoztuk a célszerszámokat, vagyis a kampókat - magyarázza Pali, aki vödrökkel és zsákokkal is készült. A bodzára és a vödörre pillantva, a 80—120 forintos kilónkénti átvételi árat bekalkulálva elégedetten állapítom meg: ez jó üzlet lesz.

Persze, csak ha az a fránya szár eltörik. Pali egymás után szedi le a tölcséreket, én tekerem, húzom a szárat, de nem engedi el a virágot.

- Késsel vagy ollóval célravezetőbb lenne - vetem oda a kollégának, aki mosolyogva mondja: az nem haladós. - Ha jól és jó helyen fogod, könnyen elpattan a szár - magyarázza. Bennem majdnem a húr pattan el, de nem adom fel. Megvan az első virág, azt hittem, jobb súlyban van. Hogy ebből miként lesz legalább egy kiló?

Pali felvilágosít: azt a tölcsért át sem veszik, amit végre levarázsoltam a bokorról. Túl hosszú ugyanis a szára, meghaladja a maximum két centit. Előírás az is, hogy csak kinyílt, száraz virág lehet a zsákban, levél nélkül.

Csak a száraz, kinyílt virágokat lehet értékesíteni

Legszívesebben küldenék egy levelet anyukámnak: mama, gyere értem, nem ilyen lovat, jobban mondva bodzát akartam. Azért lejön a második, a harmadik virág is a szárról, halad ez, szerintem már van két forintom, és alig telt el negyedóra.  Azon elmélkedem, ha jönne egy nyári zápor, az engem felfrissítene, a bodzavirág súlyát pedig növelné. Társam lehűti a kedélyemet: Vizesen nem szabad szedni a bodzát, megbarnul, „berozsdásodik” a zsákban, az átvevők pedig azonnal kiszúrják

Azzal vigasztalom magam, hogy legalább jó levegőn vagyok. Maradjunk annyiban, hogy erdőszélen, árokparton. Itt terem leginkább a bodza. Ahol egyszer elhullajtja a magját, kinő, idővel jó magas lesz, hogy véletlenül se érjem el a tetejét.

- Ha nagyon jó a terület, gyakorlott a gyűjtő, bő egy óra alatt megszedhet tíz kilót - magyarázza Pali. - Persze, kell hozzá állóképesség is a rutin mellett. Ha jön az eső, le kell állni, sokszor órákat kell várni vagy abba kell hagyni arra a napra az egészet.

Ebből biztos nem veszel sarki házat

Szerintem két téglát sem. Bár a kampóval néhány különösen nagy tölcsért lehúzok, begyűjtök. Ha az egész gallyat letörném, könnyebb lenne nyakfájdalom nélkül leszedni a virágokat. Pali rám szól: az barbár munka, sajnos, előfordul, hogy néhányan letarolnak területeket, és nem gondolnak a következő évre vagy az augusztusi szezonra, amikor a bodzabogyót lehet gyűjteni.

- Jössz akkor is? - kérdezi, de egyelőre kitérő választ adok, még ezt is fel kell dolgoznom. Végül is szedtem annyit, amiből az üzemanyag fele kijön, távol lehettem a város zajától, megtudtam, hogy a friss bodzavirágból szörpöt, a szárítottból teát, a bogyóból pálinkát és lekvárt készítenek.

Forrás: sokszinuvidek.hu

Megosztás

További híreink

Az egyik legfontosabb kérdés a növénytermesztésben a fajtaválasztás: ünnepelt a Gabonakutató Kiszomboron

2024.07.09.

A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. jubileumi országos kalászos fajtabemutatót tartott a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszomboron. 

Új tulajdonosa van a vegyszerhasználat jelentős csökkentésén dolgozó Ekobot vállalatnak

2024.07.09.

Az Ekobot elképzelése, hogy fenntartható alternatívákat kínáljon az emberi fogyasztásra szánt növények vegyszeres permetezésének csökkentésére vagy megszüntetésére.

Jégeső csapott le az őszi káposztarepce fajtabemutatóra a Nyírtelek közeli Gyulatanyán

2024.07.09.

Őszi káposztarepce fajtabemutatót tartottak a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtelek közeli Gyulatanyán.

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás