Jelentősebb elmozdulás történt a hazai nyúlhúskeresletben, az elmúlt évben mintegy 260 tonnányi terméket adtak el a vágóhidak a kereskedőknek. Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint szinte a nulláról nőtt ekkora szintre a kereslet. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a szervezet 3 évvel ezelőtt az Agrárminisztériummal és az Agrármarketing Centrummal közös fogyasztásösztönző kampányt indított. Az elmúlt években sikerült elérni, hogy a legtöbb hazai áruházlánc kínálatában megjelent a nyúlhús, ami a boltok polcain napi fogyasztási cikként elérhető.

A Magyar Nemzet cikke szerint a termelés jelentős része ma még exportra kerül, a hazai fogyasztás alig 1-2 százalékot tesz ki. A szakember szerint ezt az arányt a következő években 4-5 százalékra lehetne növelni. A legnagyobb felvásárlók közé Svájc, Németország és Olaszország tartozik. Juráskó Róbert úgy véli, hogy ezeken a piacokon kifejezetten keresett a magyar nyúl. Nagy előnyünk, hogy az ágazati szereplők elmúlt években végrehajtott fejlesztéseinek köszönhetően hazánkban nagyon kedvezők az állatjóléti feltételek. Többek közt a belpiaci fogyasztás ösztönzésének eredményeként a termelés is nőtt, a nagyüzemi nyúltartás nagyjából 7 százalékkal bővült az elmúlt évben. A terméktanács célja pedig az, hogy a mostani 3-4 millióról 2022-re 7 millióra emelkedjen a vágónyulak száma az országban. Arról itt írtunk korábban, hogy a nyúlhús áfacsökkentéséért és fogyasztásának népszerűsítéséért kampányolnak.

Egyre terjed Magyarországon a nyúlhúsfogyasztás Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint - képünk illusztráció

Fontos, hogy megismertessük a fogyasztókkal ezt az értékes alapanyagot, amelyet nagyon könnyű ízletesen elkészíteni – közölte Juráskó Róbert.

Az egyik leglényegesebb: a nyúlhús ára

Az árakkal kapcsolatban elmondta, hogy bár a nyúl értékes részeit a kacsánál és a libánál kicsit drágábban lehet megvásárolni, azonban a termék az egyszerű vásárlónak sem megfizethetetlen. Ráadásul az áruházláncok rendszeresen akciókat hirdetnek, amelyeknek köszönhetően a vevők kedvező áron juthatnak hozzá az előre csomagolt nyúlhúshoz. Bár az egész nyúl 2 ezer forint körül kapható, bizonyos részei már 500 forintért elérhetőek. Az elnök szerint a fogyasztásnövesztő akció másik célja az volt, hogy a nagyüzemi termelés mellett elősegítse a háztáji nyúltartást. A nyúlhúsfogyasztás segítségével ugyanis főként az elszegényedett, hátrányos helyzetű régiókban élők tudják értékes fehérjeforrással ellátni a családjaikat - írták.

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás