Emelkedésnek indult a napraforgó ára a nemzetközi piacon, de a repce ára is hasonlóan alakul. Mik lehetnek a drágulások okai? A szűkös orosz napraforgókészlet is hatással lehet a piacra?

Nincsenek könnyű helyzetben az oroszok és az ukránok. Mindkét országban folyamatosan csökken a napraforgókészlet, amely lassan a kritikus határt is elérheti. Ez a tény, valamint a növényolajok nemzetközi árának növekedése is felelőssé tehető a napraforgó drágulásáért.

A napraforgóolaj ára 15 havi csúcson volt június elején, 880 dollár/tonna áron lehetett hozzájutni az ukrajnai kikötőkben. Ezt követően a növényolajok ára kismértékben csökkent, így a napraforgóolaj ára is 870 dollár/tonnára módosult.

A magyar olajmagpiacon az új termésű napraforgómag ára 107 ezer forint/tonnára nőtt a Budapesti Értéktőzsde árupiaci részlegén. Ez a változás a fizikai piacra is átragadt. Az AKI adatai szerint 109 ezer forint/tonna áron cserélt gazdát az ótermés májusban.

Nehéz helyzetben vannak a feldolgozók, nagyon nehezen lehet repcéhez jutni mostanság
 

Mivel a növényolajok nemzetközi szinten drágultak, így szinte természetesnek mondható, hogy a Magyarországon gyártott napraforgóolaj is drágult. Az áremelkedés 15 százalékos volt, így 240 ezer forint/tonnába került a napraforgóolaj június elején.

Európában a feldolgozók nagyon nehezen jutnak repcemaghoz, aminek több oka is van. Egyrészt a termelők eladási hajlandósága eléggé visszafogott ebben az időszakban, másrészt az előre jelzettnél gyengébb termés várható. A repcemag és –olaj jelen pillanatban a szójababnál és –olajnál drágábban szerezhető be. A párizsi árutőzsdén 370-375 euró/tonna a repcemag legközelebbi lejáratra szóló ára. Ez az áremelkedés a BÉT árutőzsdei szekciójában is érezteti hatását, a repcemag legközelebbi lejáratra szóló ára 108-110 ezer forintra ugrott. A fizikai piacon átlagosan 111 ezer forint/tonna áron cserél gazdát a termény.

Forrás: AKI

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás