Hirdetés
Néha a túl sok öntözés is sokkal többet árt, mint használ
A szárazsággal szemben ellenálló kert fogalma nem merül ki a különböző kertészeti trükkök, mint például az árnyékolás, a mulcsolás vagy a csepegtető csövek alkalmazásában. Hiába a sok hasznos módszer, ha nem nevelünk szárazságnak ellenálló növényeket. Néhány körülmény megléte esetén pedig a túl sok öntözés is sokkal többet árt, mint használ.
A Greenfo anyagát szemléztük, amit a szárazság, öntözés és az ellenálló kerti növények témájával kapcsolatban írtak.
A talajszerkezet rontása
A gyakori locsolás egyik következménye lehet a talajszerkezet leromlása. A túl nagy intenzitással és magas vízadagokkal végzett öntözés, különösen fedetlen talajokon, azok szerkezetének rombolásával jár. A talaj eliszapolódik, száradás után pedig cserepesedik. Ezzel gyakran jár együtt még a homokos talajokon is a felszín víztaszító jellege, ami részben ebből a szerkezet-károsodásból fakad, de az öntözővíz magas sótartalma is elősegítheti.
Hirdetés
A következő eső vagy öntözés esetén a víz elfolyik, nem jut a talaj mélyebb rétegeibe. Az öntözővízbe adagolt probiotikum önmagában már nem lesz képes a jó talajszerkezetet létrehozni, arra talajművelés hivatott, azonban a felső szint víztaszító jellegét képes orvosolni” – figyelmeztetett Dr. Hidas András, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, egyetemi docens.
A szakértő évtizedek óta kutatja a témát. Tapasztalata szerint csapadékszegény időszakban még a légköri aszály is súlyos károkat okozhat, mely ellen csak egy fejlett és mélyre nyúló gyökérzettel rendelkező növény képes védekezni.
“Nagy melegben, csapadékszegény időszakhoz társulhat egy további csapás, az alacsony levegő páratartalom. Ez olykor még az öntözött területeken is sanyargatja a növényeket, mivel nem képesek annyi vizet felvenni, amennyit a hőség és a száraz levegő miatt párologtatva elveszítenek. Ilyenkor a megfelelő fejlettségű gyökérzet akkor is életmentő lehet, ha vízben áll a növény” - fogalmazott.
Az ellenállóképesség kulcsa
Ezen kívül ellen kell állnia a hőséggel járó UV stressznek is. Erre viszont ösztönöznünk kell, melyre részben szintén a probiotikumok alkalmazása a megoldás.
A nagy hőséggel és szárazsággal gyakran jelentkezik a felhőtlen ég, alacsony páratartalommal, ami az UV sugárzást akadálytalanul átengedi. Számos növénynél szükség van az árnyékolásra, különben a levelek, vagy a gyümölcsök perzselődhetnek, emellett az UV stressz ellen némi támogatást nyújthatnak a probiotikumok - mondta.
Hogyan lehet védekezni a kertekben az aszály ellen?
Amennyiben megteremtjük a fentebb említett ideális körülményeket, a különböző trükkök segítenek azok fenntartásában. A talajtakaró mulcs alkalmazása az egyik leggyakoribb bevált módszer, hiszen ez természetes módon, hatékonyan tartja a földben a nedvességet. Körülbelül 3-4 centiméter vastagságban szórjuk a tövek köré, mely lehet szalma, fenyőkéreg, komposzt vagy akár ásványi mulcs is.
A módszer azért is hasznos, mert a gyomolást is meglehet spórolni vele, ami szintén jó ötlet, ha a talaj nedvességtartásáról beszélünk. A veteményesben a túl sok gyom ugyanis elvonja a számodra hasznos növényektől a vizet, így az még nehezebben jut nedvességhez.
Ne a nagy melegben öntözz, mert így a víz jó része elpárolog, mielőtt leszivárogna az alsó rétegekbe. Lehetőleg reggel vagy este a legjobb a nyári forróságban, a gombabetegségek elkerülése végett pedig a hasznos módszer egyébként az izzadócsövek alkalmazása, melyek egyenletesen juttatják a vizet a talajba.
A helyi adottságoknak megfelelő növények
Ezen felül törekedjünk olyan növények termesztésére, melyek a mi éghajlatunkon érzik igazán jól magukat. Vonzó lehet például sokféle érdekes fajta paradicsom nevelése, de ezek sokszor speciális igényűek is, mely kihatással lesz a terméshozamra. A jó időben, megfelelő körülmények között ültetett és kiültetett palánták egyébként mindig ellenállóbbak lesznek, pláne, ha ideális mennyiségű vízhez jutottak már egészen fiatalkorukban. Az éghajlatváltozással, az évszakok kitolódásával ez kihívás a kertészeknek, úgy tűnik, egyre később ültethetőek ki növényeink – ahogyan ez jellemző volt idén is a tavaszi fagyok miatt.
Például a paradicsom, uborka, dinnye, paprika, padlizsán kifejezetten élvezik a nyári meleget, még a szárazságot is elég jól tűrik – amennyiben kielégítjük a magas öntözési igényüket. Enélkül már a virágzás alatt tönkre mennek. Fűszernövények közül inkább a fásszárúak viselik jobban a meleget (pl. rozmaring), cserjék közül pedig jellemzően a málna, a szeder, az egres és az áfonya. A gyümölcsfák (főleg az alma, a körte, a cseresznye és a szilva) viszonylag jól tűrik a nagy forróságot, mert mélyebben gyökereznek, ettől függetlenül a fiatal fák rendszeres és kielégítő öntözése viszont kiemelten fontos - mondta Dr. Hidas András.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés