Elképzelhető, hogy az elkövetkező pár éven belül már nem fog akkora problémát okozni egy-egy aszályos vagy túlzottan csapadékos időszak; multifunkcionális víztározók kiépítése és korszerű, energia- és víztakarékos berendezések támogatása kerülhet be ugyanis a 2014-es vízgazdálkodási stratégiába.

vízgazdálkodás

Döntés legkorábban szeptemberben várható, az eredményről blogunkon is beszámolunk majd.

Egyelőre azonban úgy tűnik, a terméshozamok, az árak és a minőség erősen függnek az időjárástól. Egy, a júniusi mezőgazdasági árakra alapozó elemzés szerint az állattenyésztés jövedelmezősége romlik, míg a növényi termékek esetében a termelők képesek voltak költségnövekedést érvényesíteni áraikon keresztül. A takarmányköltségek is folyamatosan emelkednek, viszont az állati eredetű termékek árai ennél kisebb mértékben képesek csak nőni. Ez most, augusztusban sincs másképp; az elmúlt időszak száraz időjárása a siló minőségének romlását, így a takarmányozási, ezáltal például a tej önköltségének növekedését eredményezi. Viszont a felvásárlási árak nem feltétlenül nőnek, mivel az árakat a kereslet-kínálat, és az EU piacának folyamatai határozzák meg. Az elemzés továbbá rávilágít arra is, hogy a vártnál rosszabb terméshozamok esetén a terményárak növekedése valószínűsíthető.

A bizonytalanság sem a termelőknek, sem a felvásárlóknak nem kedvez, információ hiányában sajnos sokszor kényszerből köttetnek kedvezőtlen üzletek. A Magro.hu piactér lehetőséget nyújt arra, hogy a vételi és eladási ajánlatokon, piaci információkon és egyéb szolgáltatáson (pl: bizalmi index) keresztül a lehető legmegfelelőbb üzleti partnert találjuk meg. Az elmúlt egy hét már vegyesebb képet mutat az ajánlatok terén, csökkent ugyanis a bálák és gabonafélék aránya, és egyre több zöldség és gyümölcs kerül fel a piactérre.

Az utóbbi 7 napban kukorica, búza, rozs, zab, sör árpa és tritikálé eladási ajánlatok kerültek fel zömmel a gabonafélék kategóriába, de megvételre keresnek 2000 tonnányi árpát is. Így összesen már több ezer tonnányi és több mint 90 gabona ajánlat közül lehet választani a Magro-n. Az eladási és vételi ajánlatok sorozatos bővülése végett az átlagárak folyamatosan változnak, jelenleg a következőképpen alakulnak:

  • árpa - 44 411 Ft/t (takarmány árpa - 37000 Ft/t)
  • búza - 54 799 Ft/t (takarmány búza - 41440 Ft/t)
  • kukorica - 46 849 Ft/t (takarmány kukorica - 60238 Ft/t)
  • tritikálé - 42 094 Ft/t (vetőmag tritikálé - 80000 Ft/t)

Bővebb információért térjen vissza blogunkra, és olvassa el szakértőnk írását, gabonapiaci körképünket!

Fotó: mtro.hu

A múlt hét a szarvasmarháké volt, most a mangalicatartók örülhetnek, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületét 110 millió forinttal támogatja a Vidékfejlesztési Minisztérium. Remélhetőleg ezzel az intézkedéssel bővülni fog a magyar állomány, és a Magro-n is találkozhatunk majd a szarvasmarha, sertés, ló, juh és házityúk ajánlatok mellett mangalicával is. A KSH adatai szerint a vágóállatok termelői árszintje júniusban 3,2 %-kal magasabb volt az előző évinél; a vágómarháé csökkent, a baromfié nőtt. Piacterünkön több mint 260 ezer kg-nyi vágóállat (sertés, bika, tehén) ajánlat található jelenleg.

Kellemetlenség éri és érheti viszont a déli megyék burgonya termelőit, de a tök, dinnye és uborka sincs biztonságban. Néhány évente ölt nagyobb méretet a rágcsálók pusztítása, nagy szárazságok idején, de feltételezhető, hogy ez minden évben gondot okoz valamilyen szinten. Újabb ok tehát, hogy érdemes  idejében betakarítani a terményeket, és megtalálni a megfelelő partnert is hozzá - a Magro.hu ehhez nyújt felületet! Piacterünkre múlt hét óta burgonya, alma, padlizsán, sárgarépa, bodza ajánlatok is felkerültek, de több száz mázsányi karfiolt is szeretne valaki venni, dió vételi szándékot pedig már most lehet egyik ajánlat feltöltőnknél jelezni. Még több zöldség és gyümölcs ajánlatot ide kattintva találhat.

A sokféle termék között

  • rostalj,
  • szójadara,
  • szójabab,
  • etető tápok és
  • korpa eladási és vételi ajánlataival bővült a Magro.hu kínálata a múlt péntekhez képest.

Olaj- és ipari növénytakarmánynövény és egyéb kategóriánkba tartozó ajánlatok is szép számmal vannak a piactéren. Érdemes körülnézni, ha pedig nem talált az igényeinek megfelelő vételi vagy eladási ajánlatot, töltse fel, hogy mit, milyen mennyiségben, és milyen áron szeretne venni vagy eladni.

Forrás: uzletresz.hu, napi.hu, pecsma.hu, MTI, KSH, eu-info.hu

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás