Sokan azt gondolták, hogy a Nébih csak ijesztgeti a gazdálkodókat, amikor azt mondták, felszámolnak minden nem gondozott szőlőültetvényt annak érdekében, hogy a betegségek terjedését megállítsák. Most azonban látható, nem vicceltek. Szakemberek ugyanis a Dunántúlon megkezdték az elhagyatott területek felszámolását.

Persze nem az a célja a Nébihnek, hogy minél több szőlőt vágjanak ki, hanem hogy a gazdák újra birtokba vegyék szőlőiket. Ennek érdekében első körben felszólítják a termelőket, hogy gondozzák megfelelően területüket. Aki nem reagál a felszólításra, annál megkezdik a közérdekű védekezést, melynek célja az egészséges szőlőterületek védelme. A legnagyobb veszélyt a szőlő aranyszínű sárgaság betegség jelenti. Ennek terjedését szeretnék elsősorban megállítani a szakemberek.

7 dunántúli megyében összesen 80 hektár elhanyagolt területet találtak. Ezt követően jelezték a tulajdonosok felé, hogy kezdjék meg a területek gondozását, majd ahol erre nem reagáltak, megkezdték a szőlők kivágását. A drasztikus lépésre eddig mindössze 20 hektáron került sor.

Az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéssel lehet megállítani a szőlő aranyszínű sárgaság betegségének terjedését (Fotó: agrotrend.hu)
 

A Dunántúlon egyébként már több megyében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget, így az ügyben érintetté vált Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Baranya, Somogy, Veszprém és Fejér megye is.

A betegséget okozó FD fitoplazma egyébként művelő eszközökkel és önállóan nem képes terjedni, kizárólag fertőzött szaporítóanyaggal kerülhet át egyik ültetvényből a másikba. Ültetvényen belül azonban már képes terjedni. Jellemzően kabócák terjesztik. Legismertebb ilyen, a betegséget terjesztő fajta az amerikai szőlőkabóca. A kórokozót elpusztítani nem lehet, kizárólag a kabócák elleni védekezéssel lehet elejét venni a betegség terjedésének.

A kórokozó elleni harcban kiemelt jelentőségű a gondozatlan területek felszámolása. Amennyiben a műveletlen terület a zárlati kórokozó miatt körülhatárolt területen van, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény értelmében a közérdekű védekezést minden esetben elrendeli a hatóság. Az a földhasználó vagy tulajdonos, aki nem teljesíti a jogszabályban előírt védekezési kötelezettségét, utólag köteles megtéríteni a közérdekű védekezés költségeit, továbbá bírságot is kell fizetnie.

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás