Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyek árai, a horgászrendben pedig jelentős enyhítések várhatók - jelentette be Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Veszprém megyei Tihanyban, a VII. Balatoni Horgász Konferencián. A szakember azt is elmondta, hogy az utóbbi években tavasszal bevezetett csónakos korlátozás kizárólag az akadók környékén lesz érvényben. A déli parti befolyók mentén is feloldják az április 15. és június 15. közötti korlátozást pontyra és harcsára.

Szári Zsolt vezérigazgató, egyben a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztosa közölte, hogy csökkent a parti horgászhelyek száma, ráadásul az elmúlt évek során a tisztává, átlátszóvá váló víz miatt a halak beljebb húzódtak. Arról is beszélt, hogy a vízminőség megóvásáért a horgász-etetőanyagok hatását már megvizsgálták. Hasonló kutatásokra van szükség annak megállapítására, mekkora és milyen terhelést jelentenek a tónak a fürdőzők, a vitorlázók, valamint a tízezrével átvonuló madarak, a szaporodó hattyúk és a vadkacsák. Hozzátette, hogy a csónakos horgászatot fejleszteni kell kikötők és sólyahelyek létesítésével.

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyek árai - jelentette be Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Veszprém megyei Tihanyban, a VII. Balatoni Horgász Konferencián

Fontos, hogy a horgász-etetőanyagoknál mennyiségi és minőségi korlátozásokat kívánnak bevezetni, valamint meg akarják akadályozni a nem őshonos halak térnyerését. A 2022-es év hangsúlyos feladata lesz a Balaton vízgyűjtőjén termelt balatoni halnak, mint bioterméknek a bevezetése a piacra - fogalmazott. Továbbá fontosnak tartja, hogy készüljenek tervek a Balaton lehetséges vízpótlásáról külső vízgyűjtőből.

Ez volt a Horgászkonferencia programja Tihanyban

Október 15-én, pénteken tartották a VII. Balatoni Horgász Konferenciát a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben. A szervező a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. volt.

A konferencia részletes programja:
  • 9:40 –  Szári Zsolt: A balatoni halgazdálkodás aktualitásai
  • 10:10 – Dr. Ferincz Árpád: GINOP-2.3.2-15-2016-00004 A balatoni halállomány fenntartható, horgászati célú hasznosításának megalapozása című projekt zárása, értékelése
  • 10:30 –  Fodor Ferenc: A kősüllő és a balin tenyésztés-technológiájának kidolgozása, a GINOP-2.3.2-15-2016-00004 projekt részeként
  • 10:45 – Dr. Mozsár Attila: A balatoni busajelölések tapasztalatai, a GINOP-2.3.2-15-2016-00004 projekt részeként
  • 11:00 – “A Balatoni Horgászatért” életműdíj átadása
  • 11:20 – Dr. Specziár András: Az etetőanyagok szerepe a Balaton tápanyagforgalmában
  • 11:35 – Dr. Czeglédi István: A törpeharcsa varsás gyérítése a Balatonon
  • 11:50 – Fórum: Az előadásokhoz kapcsolódó, illetve a balatoni horgászatot érintő kérdések feltevése

Megosztás

További híreink

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás