Hirdetés
Nem mindenki örül az új munka törvénykönyvének
Kiszivárgott információk szerint napirenden van a munka törvénykönyvének módosítása, amely a mezőgazdasági munkaadókat és munkavállalókat is érinti. Csak éppen a hírek szerint velük erről senki sem egyeztetett...
Pedig elég fontos területet, a pihenőidőt érinti elsősorban a változtatás. A jelenleg még hatályos törvény szerint bizonyos munkakörökben az előírt 11 óra helyett 8 óra napi pihenőidőt is biztosíthat a munkáltató a munkavállalónak két munkavégzés között. Ezt később természetesen kompenzálnia kell.
A tejágazatban dolgozók – azon belül is a fejéssel foglalkozók – ezt úgy oldották meg idáig, hogy két fejőcsoport váltotta egymást 5,7, vagy 10 naponként és amíg az egyik csoport dolgozott, a másik csoport a pihenőidejét töltötte 5,7, vagy 10 napig.
Hirdetés
A módosítást követően erre nem lesz lehetőség, ugyanis törvény írná elő, hogy 2 naponta kell váltaniuk egymást a tehenészetek dolgozóinak. A kétnapos váltás azonban kedvezőtlenül fogja érinteni a munkavállalók saját időbeosztását, valamint egészségügyi kockázatokkal is járhat az érintettek szerint.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) azt javasolja, hogy a módosításban ne csak kétnapos, hanem hosszabb munkaidőkeretben is biztosítható legyen a kompenzáló pihenőidő.
A MOSZ továbbá azt is kijelentette, a tejágazatban tapasztalható kaotikus helyzetben nem engedhető meg, hogy a munkavállalók kialakult rutinja felboruljon, valamint hogy további költségekkel és adminisztrációs terhekkel sújtsák a munkáltatókat.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés