Stagnált a zöldségek átlagos ára a vidéki nagybani piacon. Kiemelkedő árváltozásokban azonban nem volt hiány: Szegeden a lecsópaprika kilónkénti ára 41 százalékkal csökkent, míg a cukkini Debrecenben 80 százalékkal lett drágább.

Burgonya ára: a Desire burgonya Szegeden 60, Miskolcon 80 forintba került. Szegeden a Cleopatra 70, a Hópehely pedig 75 forintos áron volt kapható. Az Újburgonya kilójának ára Debrecenben 100 forint volt, míg a nem jelölt burgonyáért Kecskeméten 60, Szegeden 75 forintbak került.

Paradicsom ára: a gömb paradicsom 150-200 forintos, míg a fürtös paradicsom 120-210 forintos áron volt megvásárolható.

Paprika ára: a tölteni való édes paprika Debrecenben 120, Szegeden 140, Kecskeméten 150 forintba került. A hegyes paprika darabját 40 forintért adták Kecskeméten, Miskolcon és Debrecenben is, míg Szegeden 45 forintba került. A Pritamin paprika 300-420, az almapaprika 120-200 forintos áron volt kapható. Szegeden a Kaliforniai paprikáért 450, Kecskeméten a cseresznyepaprikáért 250, Kecskeméten és Szegeden a lecsópaprikáért 100 forintot kértek a kereskedők.

Padlizsán ára: Debrecenben 180, Miskolcon 240, Szegeden 320 forintot kellett fizetni a padlizsán kilójáért.

Káposztafélék ára: a fehér fejes káposzta 80-110, a vörös fejes káposzta 100-150, a kelkáposzta 110-160, a kínai kel pedig 220 forintba került.

Uborka ára: a kígyóuborka 90-240, a fürtös uborka 110-180 forintba került.

Sárgadinnye ára, görögdinnye ára: a zöld húsú sárgadinnye 107-160, a sárga húsú sárgadinnye 100-150 forintért kerülhetett a vásárlókhoz. A magvas-gömb-csíkos görögdinnye 60-80 forintos áron volt kapható.

Főzőtökfélék ára: a spárgatökért 55-90, a cukkiniért 90-220, a patisszonért 100-140, a bébitökért pedig 110 forintot kellett fizetniük a vásárlóknak.

Leveszöldségek ára: a sárgarépa kilója Kecskeméten és Szegeden 100, Miskolcon 150, Debrecenben 210 forintba került, míg a petrezselyem kilóját 500-630 forintért kínálták. A gumós zeller kilója 180-360, míg darabja 120-130 forintos áron volt kapható. A karalábé darabjának ára 50 és 90 forint között változott. A petrezselyemzöldért 35-40, míg a zellerzöldért 40 forintot fizettek a vásárlók.

Sóska ára, spenót ára: a sóskát Kecskeméten 250, Miskolcon 550, a spenótot Miskolcon 550 forintért kínálták.

Kapor ára, cékla ára, torma ára: a kapor csomónként 40-50 forintos áron kelt el, a céklát Kecskeméten 120, Miskolcon 180 forintért adták, míg a torma Szegeden 605 forintba került.

Salátafélék ára: a fejes saláta 70-110 forintos áron volt kapható, a fodros endíviáért Debrecenben 140 forintot kellett fizetni, míg Szegeden a Lollo Bionda 100 forintért kerülhetett a vásárlókhoz.

Karfiol ára, brokkoli ára: a karfiolért Kecskeméten 180, Debrecenben és Szegeden 200, Miskolcon 220 forintot kértek, míg a brokkolit 220-330 forintért kínálták.

Retek ára: Debrecenben 90 forintért adták a hónapos retket, Szegeden a jégcsapretek 200 forintba került, míg a Müncheni sör retekért 180-220 forintot kellett fizetni.

Hüvelyesek ára: a száraz sárgaborsót 200-300, a zöldbabot 120-420, a száraz tarkababot 630-750, a száraz fehérbabot 680, a lencsét pedig 380-400 forintért mérték.

Hagymafélék ára: a vöröshagymáért 100-130 forintot kértek a kereskedők, a lila hagyma 140-260 forintba került, a főzőhagymát 140-200, a zöldhagymát 80-120, a póréhagymát 120-170, míg a fokhagymát 450-620 forintért adták.

Gomba ára: a csiperkét 420-500, a laskát 400-700 forintért kínálták.

Csemegekukorica ára: a csemegekukorica darabját 40-50 forintos áron lehetett megvásárolni.

Forrás: AKI

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás