A nehéz piaci helyzetben is bővíti kínálatát a Kond-Coop Kft. Immár csepegtető öntözőszalag fektető, illetve felszedő gépet is kínálnak a gazdálkodóknak, de hamarosan még egy újdonság is elérhető lesz a portfóliójukban. Trabach Botonddal, a cég értékesítési vezetőjével a Magro.hu beszélgetett.

Milyen újdonsággal várják idén az ügyfeleiket?

Egy új, az olasz MOM márka forgalmazását kezdtük meg nemrég. Ezzel már egy csepegtető öntözőszalag fektető, illetve felszedő gép is elérhető a kínálatunkban, de a gyártónál egy, a sávos műveléshez való vetőgép is rendelkezésre áll, ami hamarosan szintén kapható lesz nálunk.

Utóbbi még nem tekinthető meg a telephelyünkön, viszont a katalógusa rendelkezésre áll, illetve további információt is tudunk biztosítani érdeklődés esetén. A csepegtető szalag fektető gépekből viszont van már készleten és rendelhető is, de egyébként már az AGROmashEXPO-n láthatták a látogatók. (Bővebb információért az eszközről, kattintson ide!)

A gép az egyedi igényeknek megfelelően, különböző növényekre, különböző vetésszélességgel, a beállításoknak megfelelően alkalmazható, akár a traktor elejére, akár a hátuljára is szerelhető. A szalagot a talajfelszínre is tudja fektetni, de akár a talajba be is tudja húzni. Azt is be lehet állítani, hogy hány sor szalagot szedjen, illetve, hogy egy vagy két dobra tekerje a csövet, tehát a paraméterek viszonylag rugalmasan változtathatók. Érdeklődés esetén felmérjük az igényeket és a gyártóval egyeztetve kiajánljuk a szerintünk legmegfelelőbb eszközt az adott gazdaságban, az adott termelési folyamathoz.

Trabach Botond, a Kond-Coop Kft. értékesítési vezetője

A leggyorsabban beintegrálható módon, nagyjából 4-6 hét gyártási idővel pedig el is készülnek ezek az eszközök. Ez most a legizgalmasabb újdonság nálunk.

Mennyire gyorsan tudja fektetni a szalagokat?

Akár 10-12 km/órás sebességgel is tud dolgozni. A hektárra vetített teljesítménye a választott gép típusától függ.

Egyébként hogyan indult a 2024-es és a Kond-Coop Kft. számára?

Folyamatosan dolgozunk mind a gazdaságunkban, mind a kereskedelmi vonalon. Nehéz év elé nézünk, ebben már most biztosak vagyunk, viszont bizakodóak is, és próbálunk a leggazdaságosabban és a leghatékonyabban „beleállni” az idei termelésbe és kihozni belőle a maximumot a kedvezőtlen piaci helyzet ellenére is.

Mi jellemzi most a hazai mezőgazdasági képkereskedelmet?

Minden gazda nagyon óvatosan áll jelenleg a gépbeszerzésekhez. Inkább csak azok vásárolnak, akiknek muszáj. Mindenki más, még levegőt is alig mer venni. Persze az okok közismertek. A magas inputanyag árak és a korábban magas, mostanra viszont bezuhant terményárak kárhoztathatók a jelenlegi helyzetért. Mi bízunk abban, hogy idővel stabilizálódik a piac, illetve remélhetőleg a pályázatok is elindulnak, ami újra beindítja a vásárlói kedvet. Addig pedig folyamatosan használjuk, teszteljük az eszközeinket.

Techopol Yukon injektáló

Többek között most, a kora tavaszi munkálatokban a Technopol Yukon folyékony műtrágya injektálóját. Nagyon pozitívak a visszajelzések, szépen haladunk a kijuttatással. Én arra bíztatok mindenkit, hogy gondolja át, hogyan illeszthető be a gazdálkodásába egy ilyen eszköz, mert biztos vagyok benne, hogy jelentős kiadáscsökkentést eredményez, akár már rövidtávon is, ugyanis a segítségével csak oda juttatjuk a tápanyagot, ahova szükséges.

Most a hatékonyság a hívószó szerte a mezőgazdaságban, és ez az eszköz ennek tökéletesen megfelel.

Teljes mértékben. Sajnos, kevés ilyen eszköz elérhető, még mindig újdonságnak számít Magyarországon. Ár-érték arányban az általunk kínált márka egy nagyon jó opció a piacon.

A vásárlás után a vevőt segítjük mind a beüzemelésnél, mind a használat során és az esetleges szervizigénynél is. Sőt, partnereink segítségével akár a finanszírozásban is.

Mit emelne még ki a kínálatukból?

A Technopol márka egy másik tagjára is felhívnám a figyelmet. A nyári napraforgó-betakarítás után lesz nélkülözhetetlen a PT 6-os és 10-es száraprító henger, amely 6 és 10 méteres méretben áll rendelkezésre. Ez ugyan nem egy ismeretlen termék, sőt azt mondhatom, hogy eladott darabszám alapján a legnépszerűbb eszközünk, mert kedvező az ár-érték aránya, alacsony a vonóerő igénye és kiválóan működik. A száraprító hengerek átmérője 470 mm, a kések száma a hengerpaláston 3x8 darab, vagy osztott kések esetén 3x40 darab. A száraprító kések egyenként cserélhetők. Szállításkor a két mélységhatároló keréken keresztül a két oldalsó henger középre történő behajtásával szállítható. Vontatásához 80 lóerős traktorok szükségesek.

Technopol PT 6-os száraprító henger

A legelső munkába állt példány immár két-háromezer hektárnyi munkán van túl, és még egyetlen kést sem kellett kicserélni rajta, tehát rendkívül megbízható.

A száraprításnál kritikus dolog a talajnedvesség. Milyen értékeknél használható az eszköz?

A henger különösen 12%–25% közötti talajnedvesség esetén alkalmazható, és segít gazdagítani a talajt szerves anyagokkal. Maga a 6 méteres változat egyébként 1550 kilogramm, a 10 méteres pedig 2150 kilogramm, tehát egyáltalán nem nehéz eszközökről beszélünk.

Hogyan alakult eddig a Grim önjáró permetezők piaci bevezetése?

Az idei évben folytatjuk a megismertetésüket a piaccal. Szépen és precízen dolgoznak, jó ár-érték arányú, viszonylag alacsony szervizigényű eszközökről beszélünk, így szívesen és bizalommal ajánlom a gazdálkodóknak. Kétféle modell kapható. Az egyik a 1,8 méteres hasmagasságig állítható MAXI változat, a másik pedig a GT 3500-as, amivel magas terményeknél kukoricában, dohányban lehet dolgozni. Mindkét gép 4 kerék meghajtású, hidrosztatikus erőátvitellel, hidraulikus kerékmotorokkal. A GT teljes terhelhetősége 3500 liter. A közepén elhelyezett Stage V 4 hengeres dízelmotor és a kombinált pneumatikus, valamint hidropneumatikus első felfüggesztési rendszer biztonságos és professzionális géppé teszi, amely minden felhasználásra tökéletes. A MAXI 4500 literes tartállyal rendelkezik, 24-36 méter közötti keret méretek közül lehet választani az elengedhetetlen légzsákos keret mellett akár fúvókánkénti szakaszolásra is képes. Természetesen mind a kettő modell megfelel a precíziós gazdálkodás kritériumainak és abszolút személyre szabhatóak a konfigurációk.

Grim MAXI
Grim GT 3500

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás