Már csak pár napig fontolgathatjuk, hogy megkötjük-e őszi vetésű növényeinkre a biztosításunkat, mert hamarosan lejár a határidő. Jellemzően november 30-a után már csak azon múlik, hogy kegyes-e az időjárás hozzánk vagy sem, mivel a biztosítók bármelyik pillanatban lezárhatják a kötéseket.

Persze mondhatnánk, hogy nem félünk a fagyoktól, de az Agrisk agrárbiztosítási szakembereivel azért körbejártuk a témát. Annál is inkább, mert nem biztos, hogy azért kell fagyokra is kötni mert félünk a fagyoktól, de ez a kijelentés minden bizonnyal magyarázatra szorul.

Az idei várható támogatási intenzitás a külön kötött tűz, jég, vihar és téli fagy biztosítások esetén 40%. „A” csomag konstrukció esetén a támogatás várhatóan 65%, de ez a napokban véglegesedik. Az „A” csomag annyit jelent, hogy tartalmazza az előbb említett kockázatokat és ezen felül tavaszi fagy, aszály, felhőszakadás, árvíz térítést is. Azoknál a növényeknél, ahol nem értelmezhető valamelyik veszélynem, az nincs árazva a csomag keretén belül.

Mivel jövő évre a szaktárca már fellibbentette annak lehetőségét, hogy az „A” csomag biztosítások támogatási mértékét tovább emelik, akár 70%-ra és emellé forrást is biztosítanak, így ez az információ önmagában is indokolja a kötések körültekintő végiggondolását.

Ugyanis okos dolog lehet a drágább „A” csomag biztosítás megkötése, mivel a visszatérítés után anyagilag nem járunk rosszabbul, mintha külön kötnénk be a kockázatokat. Sőt, nyerhetünk is rajta! Akár egy olyan térítést kaphatunk díjmentesen, amire nem szándékozunk költeni, vagy akár 5-10%-os díjelőnyt is elérhetünk, ha éppen ez a cél. A szóba jöhető verziók bemutatását azonban mindenki szakértőkkel végeztesse. Ez azért fontos, hogy az üzemek, gazdaságok elkerüljék a nem saját igényekre szabott konstrukciókat. Mindenkinek javasolt, hogy a gyors díjkalkulációhoz használja az Agrisk kalkulátorát.

Szerző:
Surmann Árpád
Agrisk.hu és Karszemle.hu alapító, agrárbiztosítási szakértő

(x)

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás