Beléptünk az év utolsó hónapjába. Lassan ideje megnézni, hogy hol is tartanak a gazdák a mezőgazdasági munkálatokkal a nagyvilágban, valamint hogyan alakulnak év végén az árak. Az őszi búza java már a talajban van, sőt, ki is kelt, de közben az ukránok bajban, ugyanis veszélyben a repcéjük!

Őszi búza

Az északi féltekén már szinte az összes őszi búzát sikeresen elvetették a gazdák, sőt, az elvetett állományok egy része már ki is kelt. Itthon az őszi búzát 5 százalékkal kisebb területen vetik el idén, mint amekkora területen betakarították, így összesen 986 ezer hektár termőföldbe kerülhet az egyik legfontosabb gabonaféléből. A munkálatok jól haladnak, a területek 92 százalékán már el is vetették az őszi kalászost.

Az őszi búza ára fokozatosan csökken. A chicagói és a párizsi árutőzsdén is 180 dollár/tonna alá csökkent a termény legközelebbi lejáratra szóló jegyzése. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a decemberi szállítási határidőre vonatkozóan 50 ezer forint/tonna körül jegyezték a malmi, 47 ezer forint/tonna körül a takarmánybúzát ugyanekkor. A fizikai piacon az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára az egy évvel korábbinál 4 százalékkal volt alacsonyabb októberben. A takarmánybúza októberi termelői ára ugyanakkor közel 4 százalékkal nőtt egy év alatt.

Egyre inkább csökken a búza ára
 
Kukorica

A legfrissebb adatok szerint 975 millió tonna kukorica kerülhet tárolókba globálisan. A termény ára a chicagói árutőzsdén 140-145, a párizsi árutőzsdén pedig 165-170 euró/tonna volt november közepén. Magyarországon, a Budapesti Értéktőzsdén 46 ezer forint alá csökkent a termény decemberi jegyzésre szóló ára. A fizikai piacon a szeptemberinél 3, az egy évvel korábbinál 25 százalékkal volt drágább a takarmánykukorica októberben (AKI PÁIR). Az FM adatai szerint az 1,14 millió hektár termőterület 95 százalékáról 5,7 tonna hektáronkénti hozam mellett 6,15 millió tonna kukoricatermést takarítottak be a gazdák 2015. november 16-ig, ami felülmúlja a korábbi, 6 millió tonnás várakozásokat.

A Magro.hu piactéren jelenleg a kukorica átlagára 43.120 Ft/tonna, míg a búza átlagára 48.734 Ft/tonna körül alakul. Amennyiben bővebb terménypiaci információkra is kíváncsi, látogasson el Magro Gabonaindex oldalunkra!

Szójabab, repce

Hazánkban már betakarították a szóját. 1,85 tonna/hektár lett az átlaghozam és összesen 142 ezer tonna került a tárolókba.

Eközben az ukrán gazdák bajban vannak, ugyanis a száraz, hideg idő nem kedvez a repceállományoknak. Az uralkodó időjárási körülmények miatt bizonytalan a repce áttelelése, ezért a szakértők mindössze 1,1 millió tonnás termést prognosztizálnak 2016-ra. Ez 35 százalékkal lenne gyengébb az idei termésnél. Itthon 2016-ban 10 százalékkal nagyobb területen, 230 ezer hektáron fog repce teremni. A repcemag legközelebbi lejáratra szóló jegyzése 375–380 euró/tonna között mozgott a párizsi árutőzsdén, november közepén. Magyarországon a termény jegyzése inkább a napraforgómagéhoz, és nem a repcemag párizsi jegyzéséhez igazodott: tonnánként 114 ezer forint fölé emelkedett november közepéig. A fizikai piacon a szeptemberinél 2 százalékkal, a 2014. októberinél 14 százalékkal magasabb termelői áron vásárolták a repcemagot az idén októberben.

Lehet, hogy jövőre nem sok ilyen szép repcemező lesz Ukrajnában
 
Napraforgó

Idén 13 százalékkal kevesebb napraforgót takaríthatnak be az Európai Unióban, mint tavaly. Ez összesen 7,8 millió tonnás termést jelent. Romániában kifejezetten nagy volt a termésveszteség: idén mindössze 1,4 millió tonna napraforgó került le a táblákról, míg egy évvel ezelőtt 2,2 millió tonna került betakarításra. Itthon is elmaradt az idei termés (1,57 millió tonna) a tavalyitól (1,62 millió tonna), de lényegesen kisebb mértékben. A BÉT-en továbbra is 125 ezer forint/tonna környékén jegyzik a decemberi szállí­tású terményt, amire 2013 tavasza óta nem volt példa. Az AKI PÁIR adatai szerint az ipari napraforgómag termelői ára 14 százalékkal nőtt egy év alatt: átlagosan 108,7 ezer forint/tonna volt 2015 októberében.

Forrás: AKI

További híreink

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás